-Mi vett rá, hogy szerepelj ebben a darabban?

-Maga az, hogy színész vagyok, és a tény, hogy nem árt elfogadni a felkéréseket! És persze, hogy itt egyszerre csinálhatok mindent, amit szeretek: ének, tánc, színészet.

-Milyen volt a legelső próba?

-Nagyon jó!Először csak hárman voltunk a Les rois du monde-hoz, majd következett az első próba a csapattal, és végül együtt a táncosokkal. Minden rendben ment! A rendező fantasztikus ember, szóval minden kifogástalanul zajlott.

-Nehéz volt azonosulni a szerepeddel?

-Nem, mivel azon színészek közé tartozom, akik magukra szabják a szerepet, vagyis sok mindent belevittem a saját személyiségemből.

-Ha majd vége lesz a darabnak, milyen emlékeket fogsz őrizni vele kapcsolatban?

-Legelőször is a szeretetre, barátságra fogok emlékezni, hisz nagyon jól megértettük egymást a többiekkel, de persze a sok munkát,a könnyeket sem fogom elfelejteni…Vagyis sok emlék meg fog maradni!

-A turné alatt hogy zajlanak a napok?

-Az attól függ. Jelenleg egészen más dolgokkal foglalkozom. A Roméo et Juliette-nek köszönhetően elmélyedhettem a videózás világában, filmrendezéssel próbálkozom. Épp dolgozom egy terven a csapat néhány tagjával.

-Mi a témája a filmnek, amit le szeretnél forgatni?

-Ez egy Musset-adaptáció, a Caprices de Marienne alapjain nyugszik. A történet egy fiúról szól, aki őrülten szerelmes egy férjezett lányba. A szerencsétlen aztán megkéri a legjobb barátját, hogy segítsen neki meghódítani a lányt, aki végül épp a barátjába lesz szerelmes, és belé. Vagyis egy tragédia.

-Színpadra lépés előtt mennyi ideig készülődsz (smink, öltözködés..) ?

-Maximum egy fél órát.

-Milyen a hangulat a színfalak mögött kezdés előtt?

-Tiszta őrültek háza van! Mindenki lázban ég, van, aki énekel, mások bemelegítenek..Ez elég megterhelő!

-Mindennap játszottál a héten Brüsszelben (okt.2-7.) ?

-Igen, keddet kivéve. Akkor sem azért, mert beteg voltam vagy ilyesmi, hanem, mert felajánlottam Pinonak, a dublőrömnek, hogy játsszon helyettem, hisz ez  az ő közönsége, elvégre is ő belga. Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte.

-Mi a véleményed Pinoról-mind emberi, mind szakmai értelemben?

-Büszke vagyok rá, és nagyon örülök, hogy ő a dublőröm, mivel tényleg óriási tehetségnek tartom! Nyugodt vagyok, hisz tudom, hogy ha van valami dolgom- pl. el kell intéznem valamit vagy forgatásom van, akkor rá számíthatok, beugrik helyettem.

-Miért nem játszottál 2001.június 9-én, én pont azt az előadást láttam?

-Mivel a Forest National-ban tartott előadás során eltörtem a kezem, és aznap, amikor te a darabot láttad, engem épp Párizsban operáltak.

-Gondoltad volna, hogy ekkora siker lesz a darab?

-Azt gondoltam, hogy siker lesz, mivel ismerem Gérard Louvin-t. Tudom róla, hogy az a fajta producer, aki sosem támogatna egy olyan darabot, amelynek nincsenek túl jó esélyei. Tudom, hogy ha ő támogat valamit, akkor az menni is fog. De őszintén szólva sosem gondoltam, hogy ilyen óriási siker lesz belőle. Már az is elég, ha csak a népszerűséget nézzük!

-Mit gondolsz a belga közönségről?

-Imádom őket! Nagyon lelkesek! Tegnap (okt.3) egy kicsit azért megijedtünk, mivel két hisztérika állt a színpad előtt, akiknek az arcukra volt festve Damien neve, és megállás nélkül sikítoztak, és sírtak! Tisztára olyan volt, mint egy Beatles-koncerten!

-Attól, hogy folyton együtt vagytok, nem alakulnak ki kisebb csoportok, klikkek a csapaton belül?

-De, kialakultak ilyen kiscsoportok, de aztán rájöttünk, hogy ez senkinek se kedvez, és végül már csak egyetlen csoport maradt, ebbe pedig mindannyian beletartozunk, ennek mindenki tagja. Természetesen ahogy mindenki mással, úgy velünk is előfordul, hogy veszekszünk, de aztán a végén minden rendbejön!

-Hogy jössz ki a többiekkel, és kivel  vagy a legjobb kapcsolatban?

-Mindenkivel nagyon jól megértem magam. Egyik nap az egyikkel, másnap a másikkal jövök ki jobban. Ezen nincs mit csodálkozni, elvégre is  120-an dolgozunk ezen a darabon!

-Mivel töltöd a szabadidődet az előadások közt?

-Alszom, eszem, szeretkezek!! De szeretek csak úgy céltalanul kószálni, sétálni.

-Hogy érzed magad előadás előtt?

-Az attól függ, milyen volt a napom.Néha fáradt vagyok vagy egy kicsit levert, de nem szokott különösebben lámpalázam lenni.

-Benvolio szerepe megerőltető, nehéz?

-Fizikailag igen. Meg sem állok két és fél órán keresztül, össze-vissza rohangálok. Néhanapján azonban szellemileg, pszichésen is nehéz és megerőltető, hisz Benvolio ott van elejétől a végéig , és látja az összes barátját meghalni. Előfordul, hogy tényleg sírni kezdek az előadás során, ilyenkor hagyom, hogy magával ragadjon a történet.

-Mi kényszerített rá, hogy művész légy?

-Semmi. Ez csak úgy jött magától, bár kétségtelen, hogy ez az egyetlen, amihez értek

-Még sokáig fogod Benvolio szerepét játszani?

-Játszom, amíg csak lehet, ez egyértelmű! Még úgy egy évig vagy talán kicsivel kevesebbig.

-Melyik a kedvenc dalod a műben. És miért pont az?

-A Pourquoi, amit Juliette énekel. De sajnos ez ki lett véve a darabból. Azért szeretem ezt a dalt, mivel azt boncolgatja, hogy a szülőknek miért esik néha annyira nehezükre megérteni a gyerekeiket.

-Igaz, hogy két dalt kivettek a darabból? Ezeket majd pótolják másikakkal?

-Igen, ez  két dal a Pourquoi és a La Folie. A producerek döntöttek erről, mivel szerintük a második felvonásban kicsit visszaesik a hangulat, és végülis csupán a ritmus miatt vették ki őket. Mindannyian nagyon sajnáljuk, hisz szerettük mindkét dalt.

A jövőbeli terveiről

-Gondoltál már rá, hogy bekerülj a mozi világába?

-Nos, épp ez az egyik célom. De csakis a kamera mögé, mivel őszintén szólva egy kissé tartok a népszerűségtől. Nehezemre esik kezelni. Jobb szeretem, ha senki se látja, hogy épp mit csinálok az utcán.

-Mikor térsz vissza a TV-képernyőre?

-Mihelyt lesz rá időm. Remélem egy nap ez is bekövetkezik. Újra felvettük a kapcsolatot az Extreme limite szereplőivel, már legalább 7-8 éve nem találkoztunk. Lehet, épp ez lesz a kiváltó ok, hogy visszatérjek a TV-be.

-Melyik színésszel, színésznővel szeretnél forgatni?

-Imádom az amerikai színészeket. Rendezőként olyan emberekkel szeretnék együtt dolgozni, mint Tommy Lee Jones és Jeff Bridges. A franciákat illetően tisztelem a nagy sztárokat, mint pl. Jean Rochefort. Viszont az ifjabb generáció nem hoz annyira lázba.

-Jó emlékeid vannak az Extreme limite-ről?

-Igen. Sok változást hozott az életembe. Pénzt, népszerűséget, ismerettséget köszönhetek neki. És megtanultam, hogyan kell egy TV-kamera előtt dolgozni, ami azért nem is olyan könnyű. Tulajdonképpen két és fél éven át mindennap forgattunk. Tehát röviden ez egy elég nagy előrelépést jelentett az életemben.Szép emlékekkel gondolok vissza rá, tényleg nagyon jól éreztem magam.

-Ha lehetőséged lenne rá, kivel énekelnél duettet?

-Johnny Hallyday-jel vagy Aznavour-ral.

-Miért nem te vagy Rómeó?

-Egész egyszerűen azért, mert nem kértek fel rá! Ha felkértek volna, bizosan elfogadom! Imádnám! Az egyik álmom, hogy egy estére leváltom Damien-t, már csak hogy lássam, milyen is az!

-Tervezel szólókarriert?

 -Egyelőre nem hiszem. Csak akkor csinálom, ha már biztos leszek benne. De természetesen szeretnék dalokat írni, zenét komponálni, együtt dolgozni olyan emberekkel, akiket szeretek. Tehát igen, majd egyszer ezt is kipróbálom, de nem most rögtön!

-Benvolio szerepét szereted jobban vagy Stéphane-ét az Une femme d’honneur-ben?

-Szeretem mind a kettőt! Úgy esett, hogy az egyik miatt meg kellett válnom a másiktól. És az már 3 éve volt, hogy szerepeltem ebben a sorozatban, és csak pár részben voltam benne.

-Hogy kerültél be a Kalandos nyárba?

-Nos, akkoriban játszottam az Extreme limite-ben, az Hélene és a fiúkban, és minden effélében. Ezzel egy kicsit lejjebb adtam a szintet. De így tíz év távlatából visszatekintve elmondhatom, hogy mindezek ellenére vállaltam, hisz szükségem volt a pénzre, és ráadásul épp akkor voltam túl egy nagy csalódáson. Ezzel lehetőséget kaptam rá, hogy a világ másik végre utazzak, hisz St Martin-on, egy szigeten forgattuk. Ott aztán megismerkedtem a teljes stábbal, és mindenkit nagyon kedvesnek és szimpatikusnak találtam, és nagyon jól éreztem magam a társaságukban.

-Mikor látunk újra az Une femme d’honneur-ben?

-Mostanában biztosan nem, és még az sem biztos, hogy egyáltalán visszatérek. Majd elválik.

-Mik a terveid a Roméo et Juliette után?

-Folytatni a mozis karrierem, nyitni egy producerirodát , és a saját filmjeimet rendezni. Szeretném ha lehetőségem lenne rá, hogy mások filmjeit is elkészítsem, írjak, dokumentációkat készítsek, utazzak.

-Tervezed, hogy visszatérsz a Kalandos nyárba?

-Miért ne? Pár rész erejéig szívesen. Tulajdonképpen ez volt az első negatív szerepem, és ezt nagyon élveztem.

Magánélet

-Milyennek kell lennie egy lánynak, ha neked akar tetszeni?

-Legfőképpen egyszerűnek, semmi különös.

-Ki a példaképed, ki az ideálod,

-Vannak páran, akik hatnak rám, de úgy igazából nincs példaképem, nem követek senkit, legfeljebb talán Istent, mivel elég vallásos vagyok.

-Mikor elkezdtél énekelni, azonnal feltűnt a tehetséged?

-Nem tudom. Lépésről lépésre haladtam. A Roméo et Juliette előtt senkinek se tűnt fel, hogy tehetségem lenne az énekléshez. Csak most mondogatják folyton.

-Válaszolsz az e-mailekre, amiket a rajongók küldenek neked?

-Előfordul, hogy az illetékesek továbbküldenek nekem ezekből a levelekből, de időhiány miatt elég ritkán válaszolok rájuk. Sokkal inkább válaszolok azokra a levelekre, amiket a rajongók saját kezűleg adnak át nekem az előadás után.

-Mi a kedvenced a Disneyland Paris-ban?

-Nem szeretem a vidám parkokat. Elmegyek a fiammal, mivel ő imádja az ilyesmit, de ez valahogy nem az én világom. Sokkal jobban szeretem az egyszerű, szimpla dolgokat, mint pl. sétálni az erdőben.

-Milyen pózban/ruhában alszol?

-Meztelenül.

-Tudnál nekem küldeni egy dedikált CD-t?

-(nevet) Attól tartok nem. Fizetnem kéne érte, annyira jóban meg nem vagyunk, hogy ajándékba adjam!

-Belemennél, hogy találkozzunk vagy telefonon beszéljünk, mivel nagyon tetszel, és nagyon aranyos vagy?

-Nagyon sajnálom, de nem te vagy az egyetlen, aki erre kér, és nem hívhatok fel mindenkit, és találkozni se tudok mindenkivel. Ez teljességgel lehetetlen, szóval inkább nem találkozom senkivel.

-Válaszoltál a levélre, amit a Fan Club-hoz küldtem neked?

-Nem, én nem kapom meg ezeket a leveleket, erre a Fan Club válaszol, egész egyszerűen azért, mivel kb napi 300 levelet kapnak. Vagyis teljességgel kizárt, hogy én azt mindet el tudjam olvasni, és személyesen válaszoljak is rájuk!

-Vannak belga barátaid, ismerőseid?

-Igen, már van egy belga barátom, úgy hívják Philippe D’Avilla! Egyébként pedig  megismertem olyan embereket, akiket majd szívesen látnék újra, meg aztán imádom ezt az országot! Tulajdonképpen imádom a belgákat úgy általában, nagyon szimpatikusak.

-Vannak testvéreid, hogy hívják őket?

-Két bátyám és két nővérem van. A nevüket inkább nem mondanám meg, leszámítva az egyik nővéremét, mivel ő énekes, és most kezd befutni Franciaországban. Anne Baquet-nak hívják, és véleményem szerint hallunk még róla!

-Melyik a legszebb gyerekkori emléked?

-A gyerekkorom úgy egészében véve csodálatos volt! Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy fantasztikus családot kaptam, és a szüleimre mindig számíthattam… nem tudnék kiemelni egy konkrét pillanatot, mivel mindvégig úsztam a boldogságban.

-Gyerekként arról álmodtál, hogy művész leszel?

-Nem, sőt furcsa módon még most sem álmodom róla. Arról álmodtam, hogy majd kutató leszek , vagy űrhajós, esetleg néprajztudós, hogy utazhassak, sok emberrel találkozhassak.  Megpróbálom majd ezt megvalósítani. Az, hogy művész lettem úgy történt, hogy szinte észre se vettem. A szüleim művészek, én pedig apránként haladtam előre. Először csak magam szerveztem az előadásokat, majd énekelni kezdtem, aztán zenélni, és íme…

-Gyerekként is ilyen imádnivaló voltál?

-(nevet) nem tudom! Azokat kéne megkérdezni, akik ismertek gyerekként, de azt hiszem jófej kissrác voltam. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a fiam rettentően hasonlít rám, és mivel ő imádnivaló, valószínűleg én is az lehettem….

-Jó tanuló voltál?

-Nagyon jó tanuló voltam egészen az általános iskola második osztályáig! De aztán valahogy osztályelsőből utolsóvá váltam…és aztán onnan már nem is mozdultam soha!

-Van tetoválásod? Ha igen hol, és hány darab?

-Semmilyen tetoválásom sincs, és még csak ékszereket sem hordok, kivéve persze a keresztet a nyakamban. Szeretem teljesen meztelennek érezni magam, és szerintem ez már nem ugyanaz, ha a ember tetoválva van…

-Mi a véleményed az eseményekről, amelyek egész Amerikát megrázták?

-Mindannyian rettentően megdöbbentünk, és fogalmam sincs, hogy ez hova vezet. Ezzel egy új fejezet nyílt a háború történetében, és ez elég nyugtalanító!

-Hogyan lehet tőled dedikált fotót kapni?

-Ez elég bonyolult, és nehézkes, mivel egyre több az őrült, hisztérikus rajongó, és valahogy meg kell védenünk magunkat tőlük. És amikor a rajongók a Palais des Congres-ba vagy a Glem-hez írnak nekünk, nem mi kapjuk meg a leveleket. Automatikusan a Fan Club-hoz kerül. És ők válaszolnak rá. Ahhoz, hogy egy tényleg igazi-igazi saját kezűleg adott aláírást kapj, ahhoz az kell, hogy a színpad közelében kapj el vagy a hotelban vagy az utcán.

-Mitől van az, hogy ennyien szeretnek?

-Jó ezt érezni. Ez tulajdonképpen a rólam kialakított képnek és annak köszönhető, hogy az embereknek tetszik, amit a színpadon csinálok. Nem tudom, mennyire szeretnének, ha jobban megismernének, ha látnák milyen vagyok fáradtan, kicsit becsípve… de nagyon jól esik, és ez erőt ad, hogy tovább folytassam.

-Össze tudnál barátkozni vagy bele tudnál szeretni egy rajongóba?

-Így a priori nem, de aztán sose tudni, mit hoz majd az élet!

-Jársz valakivel a társulatból?

-Tapintatlan kérdés!!!

-Van gyereked? Ha igen, hány, és mennyi idősek?

-Van egy gyerekem, és pont!

-Nem akarsz megnősülni?

-Nincs ellenemre az ötlet, de ez jelenleg nem éppen aktuális.

-Van barátnőd?

-Igen, van.

-Mikor születtél?

-Azt hiszem sem a napot, sem a hónapot nem kell megmondanom, de az évet viszont igen: 1970.

-Mi volt az a tett egy rajongó részéről, ami a leginkább megérintett, aminek a legjobban örültél?

-Vannak, akik mindenhová követnek: Párizsba, Lille-be, Brüsszelbe…. Néha azért ez már elég idegesítő, hogy akárhova nézek, ők ott vannak, de ugyanakkor ez hihetetlenül kedves tőlük!

-„Hogyan mondjam el neki?”- ez az a kérdés, amit felteszel magadnak a darabban, de a való életben hogyan közölnéd vele? [a halálhírt Rómeóval-szerk.]

-Azt hiszem úgy, ahogy a darabban is: gyorsan, tömören, hevesen. Ezt máshogy nem igazán lehet. Ha ilyen nehéz, rossz hírt kell közölnünk, akkor jobb, ha rögtön a közepébe vágunk, és kereken kimondjuk!

-A szüleid hogyan reagálnak a sikereidre, mit szólnak hozzájuk?

-Büszkék rám, és nagyon örülnek, hogy ugyanazt csinálom, mint ők.

-Mi volt a legnagyobb hiba, baklövés, amit a turné alatt elkövettél?

-Nem tudnék egy konkrét esetet kiemelni, mivel minden második percben valami hülyeséget csinálok, és én vagyok a legjobb, ha arról van szó, hogy szándékosan kell marhaságot csinálni!

-Az anyukámat Paula Baquet-nak hívják, és szeretném tudni, hogy rokonok vagyunk-e?

-Nem hinném, de aztán persze elképzelhető, hogy közös őstől származunk, ki tudja?