Mindkét megállapítás megkérdőjelezhető a film után. Nincs egyetlen normális, erőltetettségtől mentes jelenet, a film szövegkönyve is felettébb sekélyes. És az iskola, ahol a film játszódik, sem igazán tűnik felsőbbrendűnek. A főiskolán a megszólalásig hasonlító, jó megjelenésű, öltönyös, észak-európai hallgatókat magas röptű beszéddel fogadja a dékán, aki ezek után rögtön eltűnik a film hátralévő részére. Leszámítva egy-két megemlített órát és ZH-t, elég kevés jelét észlelhetjük az oktatásnak, ami egyébként hitelt adhatna Foucault és Chateaubriand folytonos emlegetésének. Az „Ál-intellektuális Egyetem” elnevezés jóval helytállóbb lenne. A film szinte semmire sem fókuszál, de ha egy üzenetet kéne említeni, az talán  „A szexuális vágy jó” kijelentés lenne. A filmben mindenki lefekszik mindenki mással, vagy legalábbis fantáziál erről; nemmel, osztállyal, fajjal, féltékenységgel és már kialakult kapcsolatokkal nem törődve. És ez így jó. "Hetero, homo, ma már nem létezik" ahogy valamelyikük mondja. És talán igaza is van.

A történet középpontjában Paul áll, egy új tanuló, akinek helyzete kétszeresen is nehéz, hiszen vidéki és elég feminin kinézetű. Bekerülve az iskolába-amely egyébként nehezen különíthető el a hitleri homoerotikus táboroktól- harcolnia kell, hogy kevésbé diszkriminált, középosztálybeli társaival tudja tartani a versenyt. Összebarátkozik egy francia-arab munkással, valamint küzd, hogy elnyomja nyilvánvaló vágyát a helyes, nemesi származású szobatársa, Louis-Arnaud iránt. Megérezve Paul izgalmát Agnes versenyre hívja őt, hogy lássák, melyiküknek sikerül ágyba bújni Louis-Arnaud-val először. A film készítői oly sok mindenre akarták felhívni a figyelmünket— szexualitás, szociális hovatartozás, rasszizmus, emberi jogok, oktatás és a munka méltóssága — hogy a sok téma között elveszett a mondanivaló.  A filmben nem található az emberi mélységekig ható jó karakter- vagy drámaismeret és a készítők megkockáztatják a fő témák absztrakcióként való megjelenítését is. Az alkotás nem igazán törődik lényeggel, az iskolai elitizmus kérdésével sem. De beszéljünk egy-két jó dologról, ami megmentette a "Grande Ecole" –t a teljes vontatottságtól: rengeteg érzékiség, szókimondás és sex-pozitivizmus. Egyenlő jogok a meztelenkedéshez —habár a változatosság kedvéért ez esetben a férfiak vannak előnyben —egyenlő jogok a szexualitáshoz, melegeknek és heteroknak egyaránt. Valamint egy szenvedélyes enyelgős jelenet, amit egy tükörteremben forgattak (habár nem tudni miért ott, de mindesetre, igen meggyőzőre sikerült), ahol a sejtelmes tükörképek egy meleg kapcsolatról sikeresen megerősítik az izgalmat a nézőben. Nem találó hasonlat, de az embernek akaratlanul az utolsó "Star Wars" film jut az eszébe: A klónok támadásában ugyanis akárhányszor valaki szóra nyitotta a száját, az ember inkább visszaküldte volna küzdeni a beszéd helyett. Ugyanez vonatkozik a "Grande Ecole"-ra is, feltéve, ha a „küzdeni” szót egy másik, „k” betűs szóra cseréled fel… " A szellemi önhittsége átlátszó; a bevándorló kultúráról festett képe felszínes; karakterei pedig vagy önelégültek, vagy buták. De legalább nincs hiány szenvedélyből. Csupán akkor kiábrándító az egész, ha a szereplők a felöltözés mellett döntenek.

(Fordítás:

Lili&Fille Du soleil)