Ezer és ezer csillag lennék az égen, hogy szerethesselek,

Felhasználnék minden egyes kis haszontalan szót, hogy kifejezzem vele e szerelem fontosságát.

Elhalmoználak vele, ahogy a hajnal hinti az első virágokat,

És a csókjaimon túl a fényt is neked adnám,

Csak hogy szerethesselek…

De csak a kezem adhatom,

A hitvány ujjaim,

Hogy ragyogj, és a végzetem legyél.

Csak egy ifjú vérét adhatom,

Mint mikor könnyekkel telik az óceán.

Fa lennék, hogy szerethesselek

Tegezném az eget.

Mondanám a szavakat,

Amelyek még inkább megszilárdítják a halandók emelte rideg márványt.

Túláradó tajtékos érzelmekkel halmoználak el,

Gyöngy virágszirmokkal borítanálak, amely a szenvedély gyümölcse,

Csak hogy szerethesselek….

De csak az ölelő karom adhatom,

Bár mandulaszemeid ennél jobbat érdemelnek,

Csak ezt a szót adhatom, mely oly kevés: „Szeretlek”

Pedig verseket érdemelnél.

Hogy szerethesselek levelek kellenének,

Amelyet ősszel hullatnak a fák.

És gyümölcs, melyet a költő szakít le.

Ezt várja ajkad,

De én csak a virágot tudom leszakítani,

Nem adhatok mást,

Csak a szívemet itt a kezemben.  

Csak ezt a szót adhatom, mely oly kevés: „Szeretlek”

Pedig verseket érdemelnél.

Pedig verseket érdemelnél

Pedig verseket érdemelnél…..