HARMADIK FELVONÁS

1. SZÍN

BENVOLIO
Mercutio, kérlek, siessünk innen.
Forró a nap, Capuleték kijöttek.
És hajbakapnánk, hogyha ránk találnak.
Forró napon jobban forr a bolond vér.

MERCUTIO
Te is szakasztott olyan vagy, mint azok a tisztek, akik mihelyt átlépik a csapszék küszöbét, az asztalra dobják kardjukat, és így fogadkoznak: "Isten adja, hogy ne legyen rá szükségem." De alig hajtanak föl két kupát, már a csapos vérét is csapra verik, akár van rá szükség, akár nincs.

BENVOLIO
Hát csakugyan ilyenféle fickó volnék?

MERCUTIO
Ide hallgass. Olyan heves vérű verekedő vagy, mint bármelyik talián. Úgy kijössz a sodrodból, hogy azonnal megbolondulsz, s úgy megbolondulsz, hogy azonnal kijössz a sodrodból.

BENVOLIO
Ne mondd!

MERCUTIO
Úgy bizony. Ha két olyan fickó élne a föld hátán, mint te, akkor nemsokára egy se volna, mert az egyik bizonyára agyonverné a másikat. Te például belekötsz abba, akinek a szakállában egy szállal több szőr van vagy kevesebb, mint a tiédben. Belekötsz abba, aki diót tör, ha másért nem, hát azért, mert a szemed diószínű, s ilyesmi neked okvetlenül szemet szúr. Fejed úgy tele van kötekedéssel, mint tojás a sárgájával, pedig a sok verekedésben ugyancsak kilyukasztották a fejedet, akár egy tojást. Belekötöttél abba is, aki köhögött az utcán, hogy ne keltse föl valahogy azt a kutyát, amelyik a napon aludt. Vagy talán nem kezdtél ki egy szabóval is, mert új zekéjét húsvét előtt vette föl? Aztán egy másikkal, mert új cipellőjébe ócska szalagot biggyesztett? Mégis te akarnál engem visszatartani a kötözködéstől.

BENVOLIO
Ha olyan kötözködő volnék, mint te, az életemért egy garast se adnának.

MERCUTIO
Hát ki ad érte többet? Te garasos himpellér.

BENVOLIO
Fejemre, itt jönnek Capuleték.

MERCUTIO
Sarkamra, én nem bánom.

TYBALT
Légy a nyomomba. Jó napot, urak.
Egy szóra kérem egyikőtöket.

MERCUTIO
Miért csak egy szóra? Toldd meg valamivel, s mondd, hogy egy kardvágásra is.

TYBALT
Állok elébe, mihelyt alkalmat adsz rá.

MERCUTIO
Én ugyan nem adok neked alkalmat se. Szerezzél magadnak.

TYBALT
Mercutio, te egy húron pendülsz Romeóval.

MERCUTIO
Egy húron pendülök? Hát mióta nézel bennünket hegedűsöknek? Ha azonban mindenáron azoknak tartasz, majd elhegedüllek. Itt a nyírettyűm. Ezzel foglak megtáncoltatni. Akkor majd meglátod, hogyan pendülünk egy húron.

BENVOLIO
Ne pörlekedjünk itt a népes utcán:
Egy csöndesebb köztérre menjetek.
Ott intézzétek el ezt a civódást,
Vagy váljunk széjjel. Minden szem reánk néz.

MERCUTIO
Csak nézzenek, azért van a szemük.
Én senki kedvéért se moccanok.

TYBALT
Hát béke véled: itt az én legényem.

MERCUTIO
Akasszanak föl, hogy ha ő legényed.
Állj a porondra és akkor legénykedj.
Majd megmutatja ő, ki a legény.

TYBALT
Romeo, oly határtalan gyűlöllek,
Hogy most csak egy szót mondhatok: Te rongy!

ROMEO
Tybalt, szeretni téged van okom,
Ez menti, hogy megfékezem dühöm
Ily üdvözletre: rongy én nem vagyok:
Élj boldogul. Látom, nem ösmersz engem.

TYBALT
Tacskó, ilyesmi sose mentheti,
Hogy megsértettél. Rajta, rántsd ki kardod.

ROMEO
Nem, nem igaz, én nem sértettelek meg.
Jobban szeretlek, mintsem sejtheted.
Míg nem tudod meg, hogy miért szeretlek,
Jó Capulet - s e név oly drága nékem,
Mint a sajátom -, kérlek, érd be ezzel.

MERCUTIO
Ó, gyáva, becstelen, hunyász alázat!
Alla stoccata,^[12] döntse el a kard.
Tybalt, patkányfogó te, indulunk hát?

TYBALT
Mit akarsz tőlem?

MERCUTIO
Semmit, jó macskakirály, pusztán kilenc életed közül az egyiket. Ezzel majd csak elbánok, sőt ha jól viseled magad, akkor kicserzem a másik nyolcat is. Egy-kettő, rántsd ki kardod, különben kirántalak, mint egy csirkét.

TYBALT
Állok elébe.

ROMEO
Mercutio, dugd vissza kardodat.

MERCUTIO
Passado, rajta, rajta!

ROMEO
Benvolio, húzz kardot, csapd le kardjuk,
Urak gyalázat, hagyjátok már abba!
Tybalt! Mercutio! - A hercegünk
Nem tűr Verona utcáin vívást.
Tybalt! Mercutióm! - állj.

MERCUTIO
                        Megsebeztek.
Jaj, dögvész mind a két családra! Végem.
Elment s kutya baja.

BENVOLIO
Mi, megsebeztek?

MERCUTIO
Csak karcolás, de nekem épp elég.
Hol az apródom? Hozz, kölyök, seborvost.

ROMEO
Bátorság, pajtás. A sebed nem oly nagy.

MERCUTIO
Na, nem oly mély, mint egy kút, nem is oly széles, mint egy templomajtó, de hát nekem éppen elég: szólíts meg holnap, meglátod, milyen komoly ember leszek. Annyi szent, engem kifüstöltek ebből a világból: dögvész mind a két családra. Tyhű a keservét, egy ilyen kutya, egy ilyen patkány, egy ilyen egér hogy halálra karmolt. Ez a szájhős, ez a zsivány, ez a gazfickó valósággal könyvből vív. Mi az ördögbe is jöttél közénk? Épp a kardod alatt sebeztek meg.

ROMEO
Én jót akartam.

MERCUTIO
Segíts egy házba hát, Benvolio,
Elájulok. Dögvész mindkét családra.
Ők tettek engem férgek ételévé.
Nekem ugyan megadták - átok, átok!

ROMEO
Ez a nemes, a herceg rokona,
Igaz barátom itt hever leszúrva,
Miattam, és a becsületemen folt,
Tybalt szitkától, ki egy óra óta
A sógorom. Jaj, édes Júliám,
Szépséged engem nővé lágyitott.
Most megpuhult bátorságom acélja.

BENVOLIO
Ó, Romeo! Jó Mercutio meghalt!
Ez a dicső lélek felhőkbe vágyott,
Nagyon korán elrúgta ezt a földet.

ROMEO
Sok bús napom lesz még ily fekete:
Jön majd a vég, ez itt csak kezdete.

BENVOLIO
A vad Tybalt im újra visszajön.

ROMEO
Él és ujjong s Mercutio megölve.
Szállj vissza hát az égbe, bölcs kimélet,
Eztán vezess el, tűzszemű harag.
Tybalt visszatér
Tybalt, előbb engem "rongy"-nak neveztél,
Vond vissza ezt. Mert Mercutio lelke
Még itt kereng most a fejünk fölött
És várja lelked, hogy kövesse őt:
Te, vagy én, vagy mindketten elkísérjük. -

TYBALT
Hitvány kölyök, ki véle összeálltál,
Most véle mégysz majd.

ROMEO
                Ezt ez döntse el.

BENVOLIO
Romeo, fuss, rohanj!
Polgárok az utcán, Tybalt megölve: -
Mit nézel? - a herceg halálra ítél,
Ha kézrejutsz. - Szedd az irhád, el, el!

ROMEO
Jaj, én balsors bolondja.

BENVOLIO
                        Hát mit állasz?

ELSŐ TISZT
Hol az, aki Mercutiót megölte?
Tybalt, az a gyilkos hova futott?

BENVOLIO
Itten hever Tybalt.

ELSŐ TISZT
                        Kelj föl, kövess.
A hercegünk nevében, jöjj, ha tudsz még.

HERCEG
Ki kezdte ezt a véres hercehurcát?

BENVOLIO
Ó, herceg, elmondom, hogy rendre lásd
A végzetes harcot, a bús csapást.
Itt fekszik az, kit Romeo döfött le,
S ki hős öcséd, Mercutiót ledöfte.

CAPULETNÉ
Tybalt öcsém! Ó, a bátyám fia! -
Ó, herceg! Ó, férjem! - Hát hullnia
Kellett vérének? - Herceg, most ezért,
A mi vérünkért onts Montague-vért.
Ó, én öcsém, öcsém!

HERCEG
Benvolio, a pörpatvart ki kezdte?

BENVOLIO
Tybalt, kinek Romeo lett a veszte.
Romeo mondta, hogy miért civódik
Ily semmiség miatt, eszébe hozta
Magas tilalmad - mindezt lágy szavakkal,
Nyugodt nézéssel, hajlott-laza térddel -
S Tybalt dühe a nyájas békítésre
Süket maradt. Ám amikor acélját
Rászögzi hős Mercutio szivére,
S az feldühödve vissza-visszaszúr,
Egyik kezével félrecsapva bőszen
A hűs halált, másikkal visszaküldve
Tybaltnak, aki fortélyos cselével
Felel: Romeo hangosan kiáltoz:
"Elég fiúk"! - s gyorsabban, mint a nyelve,
Ügyes acélja szétveri a kardjuk,
Közéjük ugrik s pont e kard alatt
Tybalt halálra szúrja - rút döféssel -
Mercutiót, mire Tybalt megugrik.
Ám Romeóhoz nyomban visszajő,
Kiben csak ekkor forr föl a harag,
Mint villám csapnak össze, nincs időm
Kardot se húzni, és Tybalt halott már.
Romeo fut, látom szaladni, ó:
Ha nincs így, haljon meg Benvolio.

CAPULETNÉ
Ő is rokon, fajtája Montague,
Nem mond valót, minden szavába düh:
Huszan támadtak ellene, amíg
Ezt az egyet levágták kardjaik.
Romeo gyilkos, bosszúért kiáltok,
Nem élhet ő, ki megölé Tybaltot.

HERCEG
Meg. És ő Mercutiót ölte meg.
Az ő áldott véréért ki fizet?

MONTAGUE
Nem Romeo, Mercutio barátja.
Tybaltot ő, mint a törvény kivánja,
Halálnak adta.

HERCEG
                S ezzel rést ütött
A mi jogunkon: számkiűzzük őt.
Patvarkodó viszálytok én is érzem,
Vérem csöpög, a csúnya harcba vérzem.
De oly nagy sarcot mérek én ki rátok,
Hogy majd titeket is lesujt ez átok.
Süket leszek a vádra és panaszra,
Nem lesz imának, könnynek semmi haszna,
Ne szóljatok: Romeo fusson el,
Halálfia, ha bárki rája lel.
A testet el, parancsomat teszik most.
Mind gyilkos az, ki szánja még a gyilkost.

JÚLIA
(jön) Vágtassatok, tűzlábu paripák ti
Phoebus lakába: Phaëthon,^[13] jó kocsis te,
Verd ostoroddal ménjeid nyugatra.
Hozz felleges éjt énnekem azonnal. -
Vond össze kárpitod, szerelmes éj,
A Nap szemét kötözd be s Romeo
Nem-látva-hallva fusson karjaimba.
Szerelmeseknek a Szépség világít,
Fényében áldoznak, s vak szerelemnek
Az éj való. Jöjj, jöjj, te nyájas Éj,
Tisztes matróna talpig feketében.
Taníts meg nyerni-veszteni a játszmán,
Melyen a tét: két szív szűz tisztasága.
Takard be az arcomba csapkodó vért
Bús köpenyeddel, hogy a vakmerő vágy
Ártatlannak hihesse önmagát.
Jöjj, Éj - jöjj, Romeo - te Nap az Éjben,
Mert úgy lebegsz majd az Éj szárnyain,
Olyan fehéren, mint hollón a hó.
Jöjj, édes Éj, te lágy, fekete-pillás,
Add Romeómat, és ha meghal egyszer,
Vedd vissza, morzsold apró csillagokká.
Oly szép lesz akkor az ég arculatja,
Hogy a világ az Éjbe fog szeretni
S már nem imádja a ledér Napot.
Megvettem a Szerelem palotáját,
De nem lakom még benne s bár eladták,
Nem adták át még: lassan múl e nap. -
Mint ama éj a nyugtalan gyereknek,
Ki az ünnepre új ruhát kapott
S még nem húzhatja föl. Ó, itt a dajkám,
Hírt hoz. A nyelv, mely Romeo nevét
Kiejti, mindig égi dalt zenél.
Dajka a kötélhágcsóval jön
Mi hír, daduska, mit hozol? A hágcsót?
Romeo küldi?

DAJKA
                Azt hozom, a hágcsót.

JÚLIA
Ó, jaj, mi hír? Mért tördeled kezed?

DAJKA
Ó, jaj nekünk. Meghalt, halott, halott.
Végünk, kisasszonykám, ez a mi végünk.
Ó, szörnyűség - nincs már, nem él, halott.

JÚLIA
Lehet az Ég ilyen gonosz?

DAJKA
                        Az Ég nem.
De Romeo lehet. Ó, Romeo! -
Ki hitte volna róla? - Romeo! -

JÚLIA
Miféle ördög vagy, hogy így gyötörsz?
Ily kín csupán a zord pokolban ordít.
Romeo öngyilkos? Ha az, felelj: az.
S e kurta az több mérget hoz nekem majd,
Mint baziliszk^[14] halállövő szeme.
Ez az-ra nem leszek az, aki voltam.
Vagy hunyd be a szemed s úgy válaszolj: az.
Mondd: az, s ha él, felelj tagadva: nem.
Ez dönti el halálom, életem.

DAJKA
Hisz láttam a sebét, ennen-szememmel.
Ó, Istenem - itt volt mellén a seb:
Oly szörnyű hulla volt, oly szörnyű-véres,
Mint a hamu, fakó, vérébe fagyva,
Csupa aludt vér - ott ájultam el.

JÚLIA
Ó, szív, szakadj meg! - tört szívem, repedj meg!
Szemem, bezárlak, légy örökre rab te!
A porba, portest, az élet oly olcsó.
Födjön be Romeóval egy koporsó.

DAJKA
Ó, ó, Tybalt, te legjobb pártfogóm!
Kedves Tybalt! Te fínom úriember!
Miért is kellett halálodat megérnem!

JÚLIA
Mi szélvihar fúj itten összevissza?
Megölte Romeót s Tybalt halott?
Ó, jó unokabátyám, jobb uram, te!
Zengj végítélet harsonája, harsogj,
Mert hát ki él, ha meghalt ez a kettő?

DAJKA
Tybalt nem él, Romeo számkivetve,
Ő ölte meg Tybaltot s számkiűzték.

JÚLIA
Nagy ég! - Romeo ölte meg Tybaltot?

DAJKA
Ő, ő bizony - irtózatos -, de így van.

JÚLIA
Ó, kígyószív rózsálló szín alatt!
Sárkány lakott-e ily dicső odúban?
Nyájas tyrannus! Angyali cudar!
Farkasfogó bárány! Hollók galambja!
Undokságoknak égi látszata!
Kész ellentéte annak, mit mutattál! -
Te kárhozott szent és tisztes gazember!
Ó, természet, mi dolgod a pokolban,
Hogy egy ily ördögi gonoszt a tiszta testnek
Gyorsan-múló mennyországába zártál? -
Kötöttek-e ily gyatra könyvet ily szép
Kötésbe? Ó, hogy élhet a csalárdság
E cifra kastélyban!

DAJKA
                Ne higgy nekik,
Mind hűtelen, mind hitszegő a férfi,
Mind kétszínű, álnok, gaz, semmiházi.
Jaj, hol legényem? Szíverősítőt:
Megvénít a gond. Amit Romeo tett,
Szégyenletes.

JÚLIA
        Pörsenjen ki a nyelved,
Hogy így beszélsz. Ő nem szégyenre lett.
Elszégyenülne homlokán a szégyen:
Ez az a trón, melyen a tisztességet
A földgolyón királlyá koronázzák.
Jaj, mily bolond voltam, hogy sértegettem!

DAJKA
Hát így beszélsz a bátyád gyilkosáról?

JÚLIA
Beszélhetek-e másképp az uramról?
Szegény uram, neved milyen nyelv áldja,
Ha háromórás asszonyod lehordja? -
De mért is ölted meg bátyám, te gaz?
Mert gaz bátyám megölte volna férjem.
Hát balga könny, menj vissza kútfejedhez:
Csupán a búnak jár ki ez adó.
S így - tévedésből - áldozz az örömnek.
Él férjem, kit majdhogy megölt Tybalt.
S Tybalt halott, ki majd megölte férjem.
Mily nagyszerű; miért sírok tehát?
Egy szó - sötétebb, mint Tybalt halála,
Gyilkolt meg engem: vajha elfeledném,
De úgy belevésődött az agyamba,
Mint szörnyű tett a bűnösök fejébe:
"Tybalt halott, Romeo számkivetve",
E "számkivetve", e szó "számkivetve"
Ölt meg sok száz Tybaltot. A halála
Gyász volna, nagy, ha ennyi volna csak:
De hogyha a zord gyász nem jár magában,
S okvetlenül hoz még több új csapást is,
Mért nem követte ezt: "Tybalt halott",
"Meghalt apád", "anyád" vagy mind a kettő,
Hogy újra sírjak, újra fölzokogjak?
De hogy Tybalt után hátvéd gyanánt jött:
"Romeo számkivetve", mind megölték,
Apám, anyám, Tybaltot, Romeót
És Júliát. - "Romeo számkivetve" -
Nincs vég, határ, mérték e szóba semmi,
Nincs mód halálos mélységére menni.
Apám, anyám, daduska, merre van hát?

DAJKA
Tybalt holttesténél, mind őt siratják.
Hozzájuk mennél? Én majd elvezetlek.

JÚLIA
Hadd mossák könnyeikkel a sebét.
Nekem marad Romeómért, elég.
Vedd föl a hágcsót: ez is árva lett,
Elhagyta Romeo, mint engemet.
Kívánta, hogy ágyamhoz út legyen,
De mint leány halok meg, özvegyen.
Jöjj, hágcsó, jöjj, dadus, nászágyba vágyom,
Nem Romeo, Halál csókol ez ágyon.

DAJKA
Menj a szobádba: Romeót hozom.
Ő megvigasztal, a helyét kitudtam.
Nem hallod? Itt lesz, még ma éjjel itt lesz.
Lőrinc barát tanyáján rejtezik.

JÚLIA
Add neki gyűrűm, hisz szivem ura,
S kérd, jöjjön el a végső búcsura.

LŐRINC
Jer, Romeo, te félénk, árva lélek:
Beléd bolondult már a Csüggedés.
Szegény, te a Bánattal egybekeltél.

ROMEO
Mi hír, atyám? Miképp ítélt a herceg?
Mily gond kíván megösmerkedni vélem,
Mely még nem ösmert?

LŐRINC
                E bús társaságban,
Édes fiam, te régről otthonos vagy:
A hercegünk ítéletét közölném.

ROMEO
Az ő ítélete a végítélet.

LŐRINC
Nyájas ítélet hagyta el az ajkát -
Halál helyett csak száműzésre ítélt.

ROMEO
Mit: "száműzés". Szánj meg s mondd, hogy "halál".
A száműzés szörnyebb szemmel tekint rám,
Mint a halál. Ne mondd hát: "száműzés".

LŐRINC
Csak Veronából száműzött ki téged:
No, csillapodjál: széles e világ.

ROMEO
Veronán kívül nincs nekem világ,
Csak tisztítótűz, gyötretés, pokol.
Ki száműz innen, száműz a világból,
És ez halál - rossz szó a "száműzés" rá:
Ha a halált száműzésnek hivod,
Aranybárddal csapod le a fejem
S mosolygasz a csapáson, mely megölt.

LŐRINC
Ó, durva hálátlanság! Nagyralátás!
A bűnödért halál jár, ám a herceg
Pártodra kelt, a törvényt félrerúgta,
A vad "halál" szót "száműzés"-re váltva,
Ez kedves irgalom s te mégse látod.

ROMEO
Ez gyötretés, nem irgalom: a menny ott,
Hol Júlia, és minden macska, eb,
A kis egér, minden silány teremtmény
A mennybe van itt és őt nézheti,
Csak Romeo nem: - minden ronda döglégy
Jobban, becsültebben, vigabban élhet,
Mint Romeo: hisz az reá repülhet,
Szép Júliám csodás-fehér kezére,
Halhatlan áldást lophat ajkain,
Mik szűzi félszükben pirultak úgy el,
Hogy még magukat is csókolni bűn;
De Romeo nem, nem - őt számkiűzték:
Ott vannak a legyek s én itt legyek? -
S te nem "halál"-ról szólsz, de "száműzés"-ről?
Hát nincs-e mérged, gyilkos-élű késed,
Más gyors halálod, mely nem ily cudar,
Hogy ezzel ölsz meg engem: "számkiűztek"?
Pokolba bömbölik e szót, atyám,
A kárhozottak: hogy van hát szived,
Szent gyóntatóm, én jámbor bűnbocsátóm,
Kit karjaim a kebelemre fűztek,
Széttépni szívem ezzel: "számkiűztek"?

LŐRINC
Őrült szerelmes, most figyelj reám.

ROMEO
Jaj, újra azt mondod, hogy "számkiűztek".

LŐRINC
Fegyvert adok majd, hogy e szót lebírd;
A Bú édes teje: a Bölcseség,
Ez megvigasztal, bárha számkiűztek.

ROMEO
De "számkiűztek". - Süsd meg bölcseséged!
Ha Júliát nem adja vissza, várost
Nem mozdít el s ítéletet se másít,
Hiába minden, mit sem ér: ne szólj.

LŐRINC
Eh látom, a bolondnak füle sincs.

ROMEO
Hogy volna, ha a bölcsnek szeme sincs.

LŐRINC
Hát hadd beszéljek végre helyzetedről.

ROMEO
Amit nem értesz, arról nem beszélhetsz.
Volnál csak ifjú, férje Júliának -
Egy óra óta - s gyilkosa Tybaltnak,
Ily vad rajongó és ily száműzött,
Akkor beszélnél, tépnéd a hajad,
A földre buknál, mint most én, hogy így
Adj mértéket megásandó sírodhoz.

LŐRINC
Kelj föl, kopognak, bújj el, Romeo.

ROMEO
Nem én. Beteg szívem bús sóhaja
Ködként takar el a szemek elől.

LŐRINC
Kopognak - ej, ki az? - Kelj, Romeo, föl.
Elfognak. Várj kicsit! Hamar, ugorj föl -
Kopognak
Fuss a szobámba. Mindjárt! Istenem,
Milyen botorság. Jó, jövök, jövök már.
Kopognak
Ki zörget úgy? Honnan jössz? Mit akarsz?

DAJKA
(kívül) Engedj be, akkor nyomban elbeszélem.
Úrnőm küld, Júlia.

LŐRINC
                Isten hozott hát. -

DAJKA
Ó, szentatyám, ó, mondd meg, szentatyám,
Hol a kisúrnőm férje, Romeo?

LŐRINC
Ott a földön, könnyétől részegen.

DAJKA
Akárcsak a kisúrnőm, éppen úgy,
Akárcsak ő.

LŐRINC
        Ó, gyászos együttérzés!
Siralmas átok.

DAJKA
                Ő is így hever,
Pityereg és sír, egyre pityereg, sír -
Állj föl, no, állj föl, és légy férfi már:
Állj föl, no, Júliáért, érte, állj föl.
Miért is estél ily mély jajba te?

ROMEO
(fölkel) Dadus!

DAJKA
Jaj, úrfi, egyszer meghalunk mi mind.

ROMEO
Hát Júliáról szólottál te? Hogy van?
Nem tart-e vén gyilkosnak, hogy befentem
Boldogságunknak szép gyerekkorát
A vérrel, amely majdnem az övé?
Hol van tehát és mit mond az ara,
Akit bemocskolt gazságom sara?

DAJKA
Semmit se mond, csak egyre sírdogál.
Ágyára rogy, de azután fölugrik,
Tybaltot hívja, Romeót kiáltja
S megint leroskad.

ROMEO
                Mintha a nevem
Lőné le, mint gyilkos fegyver golyója:
Aminthogy e név átkozott keze
Gyilkolta meg öccsét. Ó, mondd, atyám,
Testem miféle hitvány részein
Lakik e név? Mondd meg, hogy összedöntsem
E rút tanyát.

LŐRINC
        El a kezet, te őrült:
Hát férfi vagy te? Külsőd ezt kiáltja:
Könnyűd egy asszonyé s garázda tetted
Egy oktalan, bőszült vadállaté,
Te férfi-képet hordó, képtelen nő!
Mindenre képes, képtelen vadállat!
Megrémítettél: szent rendünkre mondom,
Bölcsebb, különb legénynek véltelek.
Tybaltot megölted? S magad megölnéd?
És hitvesed is, aki benned él,
Cudar dühöt zúdítva önmagadra?
Szidod az életet, eget s a földet?
Az élet, ég s föld - e három - tebenned
Találkozott s ezt egyben összetörnéd?
Pihá, tested, szerelmed és eszed -
Bár dúslakodsz bennük, mint uzsorás -
Nem arra fordítod, hogy dísz maradjon
Tested, szerelmed és eszed javára:
Mert büszke tested is merő viaszbáb,
Ha nincs mögötte férfias keménység,
Édes szerelmed kongó hitszegés csak,
Ha gyilkolod, nem ápolod szerelmed,
S eszed, mi tested és szerelmed éke,
Ily társaságban éktelen veszély lesz,
Mint lőpor az újoncok tarsolyában,
Lángokra lobban, mert balog, ügyetlen,
S nem oltalmaz meg, ám ízekre szaggat.
Hát talpra, öcskös! Még él Júliád,
Kiért előbb meghalni vágyakoztál.
Minő szerencse: majd megölt Tybalt,
S te ölted őt meg és ez is szerencse.
Csőstül potyog az áldás a nyakadba.
Szerencse udvarol díszköntösében,
S te, mint a durcás, duzzogó leányzó,
Fitymálod a szerencséd és szerelmed: -
Vigyázz, vigyázz, pórul jár az ilyen.
Menj kedvesedhez, ahogy megbeszélted,
Ágyasházába mássz be és vigasztald:
De meg ne várd, hogy az őrség fölálljon,
Mert Mantovába akkor sose jutsz át.
Itt élj s miközben házasságodat
Közhírré tesszük, megnyerjük barátaid
S a hercegünk kegyét, ki visszahí majd,
Kétszázezerszer olyan boldogan,
Mint amilyen lesujtva útrakeltél.
Indulj, dadus: ajánlj úrasszonyodnak,
S kérd, házanépét küldje rögtön ágyba,
Hisz az úgyis nehéz a tompa gondtól:
Romeo nyomba megy.

DAJKA
Jaj, Istenem, hallgatnám reggelig,
Sok bölcs tanácsod: mennyi sok okosság!
Uram, megmondom úrnőmnek, hogy eljössz.

ROMEO
Mondd, s kérd meg őt, hogy szidjon össze jól.

DAJKA
Itt a gyűrűje, megkért, adjam át.
Siess, iparkodj, mert későre jár. (El)

ROMEO
No látod, ez már talpra állított!

LŐRINC
Jó éjt, siess, ezen múlik a sorsod: -
Vagy szökj, amíg az őrség föl nem áll,
Vagy virradatkor menj el álruhában:
Maradj csak Mantovában, én időnként
Legényed által hírt adok neked
Mindenről, ami itt javadra történt.
Nyújtsd a kezed, jó éjt, menj, Isten áldjon.

ROMEO
Ha az öröm nem várna, a csudás,
Be fájna most e kurta búcsuzás.
Isten veled.

CAPULET
Ez a csapás, gróf úr, oly hirtelen jött,
Hogy rá sem értünk értesítni lányunk.
Nagyon szerette a bátyját, Tybaltot.
S én is - de születünk és meghalunk mind.
Későre jár - lányom ma már le sem jön:
Ha nem tisztel meg, gróf úr, bizton én is
Egy óra óta az ágyamban volnék.

PÁRIS
A gyászban nem való beszélni a nászról.
Jó éjt, madame, kézcsókom Júliának.

CAPULETNÉ
Reggel korán kikémlelem, hogy érez.
Ma éjjel bánatába zárkozott.

CAPULET
Én, Páris úr, előre biztosítom
Lányom szerelmét: azt hiszem, hajol majd
Atyai szómra, sőt nem kétkedem.
Asszony, keresd föl, mielőtt lefekszel,
Közöld vele Páris fiunk szerelmét,
És mondd neki - figyelj -: ezen a szerdán -
Hopp, várj kicsit, milyen nap van ma?

PÁRIS
                        Hétfő.

CAPULET
Hétfő! Aha. Így szerda túl hamar lesz.
Csütörtökön hát - mondd: csütörtökön
Oltár elé vezeti e nemes gróf.
Kész addig ön? Hogy tetszik e hamarság?
Nagy zajt nem is csapunk - pár jóbarát csak,
Hiszen Tybalt halála oly közel van
S még azt hihetnék, hogy nem is szerettük
A mi öcsénket, hogyha vigadoznánk.
Öt-hat barátot meghívunk magunkhoz,
És semmi több. Szóval helyes: csütörtök?

PÁRIS
Bár lenne holnap már ez a csütörtök.

CAPULET
Jó, most siessen - hát csütörtökön.
Menj Júliához, mielőtt lenyugszol,
Készítsd el, asszony, nászra az arát.
Parancsoljon, olyan késő az óra,
Hogy már korán lesz nemsokára - jó éjt.

JÚLIA
Hát már szaladsz? Még oly soká virrad meg.
A fülemüle volt, nem a pacsirta,
Az rázta össze megriadt füled.
Éjjel dalol a gránátalmafán,
Hidd, édesem, a fülemüle volt.

ROMEO
Pacsirta volt ez, a reggel heroldja,
Nem fülemüle: nézd, szívem, irigy csík
Szegi be a felhőket keleten.
Az ég gyertyái csonkig égtek, a Nap
Lábujjhegyen áll a ködös hegyormon.
Elmennem: élet, és halál: maradnom.

JÚLIA
E fény nem a Nap fénye, én tudom:
Csak meteor, mit kilehelt a Nap,
Ez lesz ma éjjel a te fáklyahordód,
És utadon világol Mantováig.
Szóval maradj. Nem kell sietned így.

ROMEO
Hát fogjanak el, vigyenek halálra.
Sebaj: hiszen te akarod. Igen,
E szürke folt nem a hajnal szeme,
Csak kósza pára a Hold homlokáról,
S nem a pacsirta csattog a magasba,
Az öblös égben, a fejünk fölött:
Elmenni rossz, jobb is maradni tán -
Jöjj hát, Halál. Így döntött Júliám.
Mi az? Beszéljünk. Ez még nem a Nap.

JÚLIA
De az, de az - fuss innen perc alatt.
Ez a pacsirta, az rikácsol itten
Erőltetett-éles trilláival.
Mondják, egyébkor édesen sikolt,
De most rikolt, mert minket szétriaszt.
Mondják, szemet cserélt a rút varanggyal,
Bár elcserélte volna véle hangját!
Mert ölelésünknek vet hangja véget,
Az éjt elűzi s véle-véle téged.
Fuss, egyre nő a fény, a fény, te édes.

ROMEO
A fény, a fény - és mindinkább setét lesz.

DAJKA
Úrnőm!

JÚLIA
        Dadám.

DAJKA
Anyád azonnal a szobádba jő.
Már megvirradt. Nagyon vigyázzatok. (El)

JÚLIA
Ablak, ragyogj föl, életem, borulj el.

ROMEO
Isten veled! Egy csókot és leszállok.

JÚLIA
Hát elmentél? Uram, szívem, barátom!
Mindennap adj hírt nékem, minden órán,
Egy percbe nékem annyi-annyi nap van:
Jaj, mennyi-mennyi év múlik nekem majd,
Míg Romeómat újra láthatom!

ROMEO
Isten veled. Nem múlik alkalom,
Hogy hírt ne kapj felőlem, angyalom.

JÚLIA
Hát azt hiszed, találkozunk mi ismét?

ROMEO
Nem kétkedem: egy boldogabb jövőben
Kacagva szólunk majd e bánatunkról.

JÚLIA
Jaj, Istenem, oly rosszat sejt a lelkem.
Ott lenn, amint állasz, egész olyan vagy,
Akár a holttest a kriptája mélyén.
Vagy a szemem csal, vagy nagyon fehér vagy.

ROMEO
Nem, édesem, te is egész olyan vagy.
Bú issza ki vérünket. Isten áldjon. (El)

JÚLIA
Ó, Fortuna!^[15] Forgandónak neveznek:
Ha forgandó vagy, mit akarsz te tőle,
Aki a Hűség? Fortuna, forogj hát,
Nem tartod így tán őt soká magadnál.
És visszaküldöd.

CAPULETNÉ
(belülről) Kislányom, te fönn vagy?

JÚLIA
Ki szólít engem?
Az anyám keres?
Le sem feküdt még: vagy nagyon korán kelt?
Milyen szokatlan ügybe jő ide?

Capuletné bejön

CAPULETNÉ
Hát Júliám, te itten?

JÚLIA
                        Nem vagyok jól.

CAPULETNÉ
Még egyre a bátyádat siratod?
Könnyel szeretnéd sírjából kimosni?
Ha kimosod, föl nem támaszthatod.
Hagyd abba hát: a könny a szív jele,
De ennyi könny, könnyelmű esztelenség.

JÚLIA
Mégis sírok, mert iszonyú csapásom.

CAPULETNÉ
De nem találod őt meg e csapáson,
Akit siratsz.

JÚLIA
(félre) Én érzem a csapásom,
S bármit tegyek, folyton siratni kell őt.

CAPULETNÉ
Kislány, nem a halálát siratod te,
Hanem hogy él a gaz, aki megölte?

JÚLIA
Miféle gaz?

CAPULETNÉ
                Az a gaz Romeo.

JÚLIA
(félre) Ő és gazember száz mérföldre van.
Isten, bocsáss meg néki, mint a szívem,
Bár szívemet így nem sebezte senki.

CAPULETNÉ
Igen, hogy él az aljas gyilkosa.

JÚLIA
Jaj, volna csak a kezeim között,
De megbosszúlnám a bátyám halálát.

CAPULETNÉ
Majd bosszút állunk érte mi, ne félj:
Tehát ne sírj. Elküldök Mantovába -
Ott bujdokol földönfutó gyanánt -
S olyan itókát adatok neki,
Hogy nyomban odamegy, ahol Tybalt van:
Aztán - remélem - megnyugszol te is.

JÚLIA
Nem nyugszom én meg sohase, nem én,
Míg Romeót nem látom végre - holtan.
Szegény szívem úgy fáj rokonomért:
Anyám, ha lelnél bárkit is, aki
Odavigye, olyan mérget kevernék,
Hogy Romeo, mihelyt megízleli,
Örökre alszik. Jaj, mi gyötrelem,
Hallom nevét s nem futhatok feléje,
Hogy végtelen szerelmem - hű Tybaltért -
Bosszút vegyen azon, aki megölte!

CAPULETNÉ
Találj módot, én majd találok embert.
De most, leány, jó hírt hozok neked.

JÚLIA
Jó volna a jó hír ily rossz időben:
Mi az a jó hír, mondd nekem, anyuskám?

CAPULETNÉ
Hát gyermekem, apád, ki úgy imád,
Hogy elriassza tompa bánatod,
Olyan örömnappal lep meg maholnap,
Amit te nem vársz és én sem reméltem.

JÚLIA
Beh jó nekem, s mikor lesz ez örömnap?

CAPULETNÉ
Csütörtök reggel lesz az, kisleányom.
Egy ifjú, kedves, finom nemesúrfi,
Páris gróf majd Szent Péter templomában
Mint víg aráját oltárhoz vezet.

JÚLIA
Szent Péter templomára esküszöm,
És Szent Péterre, nem leszek arája.
Mért e sietség? Férjhez menjek, és
Még meg se kért az, aki az uram lesz.
Mondd hát, anyám, atyámnak és uramnak,
Még nem megyek én férjhez, és ha mennék,
Inkább lennék a gyűlölt Romeóé,
Mint Párisé. Jaj, micsoda örömhír.

CAPULETNÉ
Itt jő atyád, mondd el neki magad,
Meglásd, hogyan fogadja majd tetőled.

CAPULET
Ha nyugszik a nap, harmat permetez,
De hogy öcsénknek napja lepihent,
Eső szakad.
Esőcsatorna vagy, kislány? Mi, könnyben?
Zuhog a zápor? E gyöngécske test
Gályát utánoz, tengert és szelet?
Mert a szemed, mit tengernek neveznék,
Könnytől dagad-apad, aztán a tested
Sós vízbe bukdácsol, s a sóhajod
A szélvihar, mi küzdve könnyeiddel
Vihar-csapott gályádat fölborítja,
Ha hirtelen nem csillapul.
Na, asszony,
Közölted-e végzésemet vele?

CAPULETNÉ
Igen, de ő köszöni, nem akar.
Ez a bolond a sírhoz menne nőül.

CAPULET
Csitt, csöndesen, ne mérgesíts föl, asszony.
Mit "nem akar"? s még csak meg sem köszönte?
Nem büszke rá? nem örvend, hogy mi néki,
Ki érdemtelen, egy ily érdemes
Nemest találtunk végre vőlegényül?

JÚLIA
Nem örvendek neki, de köszönöm.
Amit gyűlölök, annak hogy örülnék?
De köszönöm, mert a szeretet adja.

CAPULET
Mi ez a csűrés-csavarás, mi ez?
"Örvend" - "köszöni" - és "nem köszöni" -
Aztán: "nem örvend" -: Drága kis kisasszony,
Sose köszöngess és sohase örvendj,
De szedd a lábacskád csütörtökön,
Menj Párissal Szent Péter templomába,
Vagy gúzsbakötve húzlak el odáig.
Pusztulj, te sápkóros dög, ronda cafka,
Zöldbéka te!

CAPULETNÉ
        Jaj, hát megháborodtál?

JÚLIA
Így térdenállva kérlek, jó atyám,
Légy most türelmes és hallgass meg engem.

CAPULET
Kösd fel magad, te cafka, lázadó rongy.
Mondom tehát - ott légy csütörtökön,
Másképp ne is kerülj szemem elé te.
Ne szólj, ne mukkanj, még csak meg se pisszenj.
Viszket tenyerem. Asszony, lásd, búsultunk,
Hogy Isten csak egy gyermeket adott,
S most arra ébredek, hogy sok ez egy is,
Átkunk, hogy a világra született.
Pusztulj, szemét!

DAJKA
                Nagy Isten, védd meg őt.
Uram, ha bántod, önmagad gyalázod.

CAPULET
Á, bölcs szipirtyó? fogd be a pofád,
Te nagy-okos. Trécselj a nőcseléddel.

DAJKA
Nem rosszból mondtam.

CAPULET
                        Menj Isten hírével.

DAJKA
Hát szólni sem szabad?

CAPULET
                        Csitt, vén bolond te.
Ott künn locsogj, kofálkodj a kofákkal.
Itt erre semmi szükség.

CAPULETNÉ
                Mily heves vagy.

CAPULET
A szakramentumát, megőrülök:
Éjjel-nappal, későn-korán, magamban
És társaságban, otthon, künn, imetten
És alva is, mindíg egy volt a gondom,
Hogy férjhezadjam: és most végre itt van
Egy főnemes, majd hercegi családból,
Nagybirtokos, ifjú, pallérozott,
Csupa dicső erénnyel fölruházva,
Álmodni sem lehet különbet ennél,
S e gyatra és nyöszörgő félkegyelmű,
E nyafka báb, ezt mondja a Szerencse
Ajánlatára: "Nem szeretem őt."
"Nem kell nekem." - "Túl fiatal vagyok."
Hát hogyha nem mégysz hozzá, csak ne is menj:
Legelj, ahol tudsz, nincs házamban hely:
Gondold meg, én nem ösmerem a tréfát.
Mindjárt csütörtök: tedd kezed szívedre:
Ha itt maradsz, övé lész, s hogyha nem,
Kösd fel magad, koldulj, dögölj az utcán,
Mert rólad akkor leveszem a kezem
És - Isten úgy segéljen - kitagadlak.
Fontold meg ezt, én nem szegem meg esküm. (El)

JÚLIA
Hát nincs a fellegekben irgalom,
Amely keservem bús mélyére néz?
Anyuska, édes, el ne lökj magadtól.
Halaszd el a nászt, csak egy hóra-hétre.
Ha nem bírod, vesd nászi ágyamat
A kriptaboltba, hol Tybalt pihen.

CAPULETNÉ
Hozzám ne szólj, én úgyse felelek.
Végezz, amit tudsz, végeztem veled. (El)

JÚLIA
Ó, Istenem, dadus, hogyan segítsz ki?
Uram a földön, esküm égbe van.
És hogy jöhet e földre vissza esküm,
Ha az égből nem küldi vissza férjem
Elhagyva e földet? Segíts, vigasztalj.
Jajjaj, hogy az ég így megostromol
Ily gyönge lényt, aminő én vagyok.
Mit szólsz te? Nincsen egy vigaszszavad szem?
Segíts, dadus.

DAJKA
        De van, van, Romeo
Száműzve, és én a fejem teszem rá,
Hogy nem mer visszajönni majd teérted,
Vagy hogyha mer, csakis titokba jön,
Hát minthogy így áll a dolog, amint áll,
Legjobb, ha mégis nőül mégysz a grófhoz.
Ó, ő nagyon szép úrfi ám!
Romeo törlőrongy mellette: sasnak
Sincs oly sebes, zöld, villogó szeme,
Mint Párisnak, úgy áldjon Isten engem.
Boldog leszel a második uraddal,
Sokkal különb, mint az első, egyébként
Az annyi, mintha már nem élne többé,
Mert bárha él is, mit sem érsz vele.

JÚLIA
Szívből beszélsz te?

DAJKA
                        A lelkem szerint,
Úgy áldjon Isten.

JÚLIA
                Ámen.

DAJKA
                        Mit beszélsz?

JÚLIA
Látod, egészen megvigasztalódtam.
Siess anyámhoz, s mondd, Lőrinc baráthoz
Mentem - mert megbántottam jó atyámat -,
Meggyónni s kérni bűnbocsánatát.

DAJKA
Na jó, megyek, lásd, ez okos beszéd már. (El)

JÚLIA
Vén kárhozott. Vén, átkozott boszorkány!
Mi a nagyobb bűn: esküm megszegetni,
Vagy ócsárolni férjem ama nyelvvel,
Mely valaha az egekig dicsérte,
Százszor-ezerszer? Menj, tanácsadó:
Te és szívem kettészakadt ezentúl.
Most a baráthoz, hogy gyógyszert találjon:
S ha nem talál, én meglelem halálom.