NEGYEDIK FELVONÁS

1. SZÍN

LŐRINC
Csütörtökön, gróf? Az idő rövid.

PÁRIS
Capulet, az apósom így akarja.
Én nem lassítom, amit ő siettet.

LŐRINC
Ön azt se tudja, hogy a lány mit érez:
Rendellenes dolog ez, nem helyeslem.

PÁRIS
Tybalt halálán sír-rí szakadatlan,
Alig beszéltem véle szerelemről.
A könny házában Vénusz nem mosolyg.
Hát atyja attól fél, hogy veszedelmes,
Ha a bánatnak adja így magát,
Bölcsen sietteti az esküvőnket,
Hogy megakassza könnyei özönjét,
Mely a magányban egyre csak dagad,
De elapad talán a társaságban.
Most tudja már, mért kell sietni így. -

LŐRINC
(félre) Jaj, bár ne tudnám: késleltetni mért kell.
Gróf úr, ím itt jön a kisasszony épp. -

PÁRIS
Ó, csakhogy itt van, drága feleségem.

JÚLIA
Az lehetek, bár nem uram ma nékem.

PÁRIS
Csütörtökön meg kell kapnom kezét.

JÚLIA
Ha kell, megkapja majd.

LŐRINC
                        Okos beszéd.

PÁRIS
A szentatyához gyónni jött bizonnyal.

JÚLIA
Csak önnek gyónnék, hogyha válaszolnék.

PÁRIS
Előtte ne tagadja, hogy szeret.

JÚLIA
Meggyónom önnek, hogy szeretem - őt.

PÁRIS
S őnéki nyilván, hogy engem szeret?

JÚLIA
Ha így teszek, becsesb a vallomásom,
Mert őneki s nem a szemébe mondom.

PÁRIS
Szegényke, a könny megviselte arcát.

JÚLIA
A könny felette csak kis diadalt ült,
Mert azelőtt is épp ily csúnya volt.

PÁRIS
Arcának e szó jobban árt a könnynél.

JÚLIA
Nem rágalom ez, ámde az igazság,
Hisz az arcomra és arcomba mondtam.

PÁRIS
Enyém az arca s így rágalmaz engem.

JÚLIA
Lehet, hiszen az arcom sem enyém már.
Ráérnél mostan, szentatyám, kicsit,
Vagy tán vecsernye táján jöjjek el?

LŐRINC
Ráérek én, rá, bánatos kisasszony,
Gróf úr, talán hagyjon magunkra kissé.

PÁRIS
Jaj, ájtatosságukban megzavartam?
Csütörtökön hát fölkeltem korán.
Isten vele s fogadja szűzi csókom. (El)

JÚLIA
Ó, zárd be az ajtót s mihelyt bezártad,
Jer, sírj velem: nincs ír, remény, segítség.

LŐRINC
Ah, Júlia, ösmerém a keserved.
De túlhaladja az elmém határát:
Hallom, csütörtökön - és nincs halasztás -
A gróffal egybe kell majd kelni néked.

JÚLIA
Ne mondd, atyám, hogy hallottál felőle,
Ha biztos eszközt nem mondsz ellene:
Ha bölcsességgel nem segítheti,
Mondd bölcsnek akkor elhatározásom
És majd segítek rajta én e tőrrel.
Isten: szívünk, kezünk: te fontad egybe.
E kéz, mit elpecsételtél te néki,
Nem üt pecsétet egy másik kötésre
S máshoz csalárdul nem hajol e hű szív,
Hát semmisítse ez meg mind a kettőt.
Azért tehát hosszú tapasztalásod
Adjon tanácsot most nekem, avagy lásd,
Hogy köztem és átkom között a bíró
E véres tőr lesz és eldönti azt,
Amit korod s okosságod hatalma
Nem oldhatott meg tisztességesen.
Ne késlekedj: én vágyom a halálom,
Ha gyógyszerem szavadba nem találom.

LŐRINC
Megállj, leány: megcsillan egy remény még,
De végbevinni oly kétségbeejtő,
Mint azt, amit lebírni szándokod.
Ha mintsem, hogy Párissal egybekelj,
Olyan erős vagy, hogy magad megöld,
Tán egy halálra emlékeztető
Próbát is állsz e szégyent elkerülni,
Hisz kész vagy a halálra is ezért.
Ha ezt mered, úgy megkapod a gyógyszert.

JÚLIA
Ó, hát kívánd - csupán Páristól óvj meg -,
Hogy a toronytetőről leugorjam,
Rablótanyán járjak, bújjak kígyók közt,
Vagy láncolj ordító medvékkel össze,
Vagy a tetemnézőbe zárj be éjjel,
Hol zörgő embercsont rakásban áll,
Possadt lábszár, torz, sárga koponya,
Vagy küldj a frissen-ásott sírba hálni,
Egy szemfedőbe dugva a halottal -
Mindezt, miről ha hallottam, remegtem,
Félsz nélkül és e percben megteszem,
Csak édesem hű hitvese maradjak.

LŐRINC
Várj, fuss haza, légy víg, egyezz bele,
Hogy Párishoz mégysz: holnap szerda van.
Intézd, hogy éjjel hálj majd egyedül,
Még a dadát se engedd a szobádba.
Fogd ez üvegcsét s hogyha ágyba fekszel,
Párolt italját idd ki hirtelen:
Álmos, hideg nedv nyargal át azonnal
Véred csatornáin: verőered
Természet-adta lüktetése megszűn:
Hő s lélegzet nem mondja már, hogy élsz,
Orcádon-szádon hamvadoz a rózsa,
Szemednek ablaka is becsukódik,
Akár halál zárná ki a verőfényt.
Minden tagod elvesztve símaságát
Görcsös-feszes lesz, hűs, mint a halálé:
S kölcsön-mezében a meredt halálnak
Fekszel te így negyvenkét óra hosszat,
Majd mint üdítő álomból fölébredsz.
Hát hogyha reggel jő a vőlegényed
Felkölteni, halott gyanánt heversz ott.
Aztán - amint szokás ez városunkban -
Nyitott koporsón, ünnepi ruhádban
Elvisznek az ősrégi kriptaboltba,
Ahol Capulet-őseid nyugosznak.
Közben, mikor már-már ocsúdni készülsz,
Megtudja tervünk Romeo, levélből -
És itt terem: aztán majd ő meg én
Vigyázzuk ébredésed s aznap éjjel
Romeo Mantovába szöktet el.
Ez ment meg íme most a szégyenedtől,
Ha csélcsap ábránd, női félelem
Le nem nyűgöz és bátran is cselekszel.

JÚLIA
Jaj, add nekem. Ne szólj a félelemről.

LŐRINC
Fogd s most eredj és légy erős, szerencsés
Tettedben: én egy szerzetest menesztek,
Hogy Mantovába vinné levelem.

JÚLIA
Ó, adj erőt, sikert, te Szerelem.
Isten veled, atyám.

CAPULET
Mind hívd meg, akiket ide fölírtam.
Első szolga el.
Fickó, fogadj nekem húsz jó szakácsot.

MÁSODIK SZOLGA
Rosszat nem is fogadok, uram, egyet sem. Előbb majd megnézem, megnyalják-e az ujjukat.

CAPULET
Na és mit látsz azon?

MÁSODIK SZOLGA
Csak azt, uram, hogy csapnivaló szakács az, amelyik nem nyalja meg a tulajdon ujját: ennélfogva, aki nem nyalja meg az ujját, az nem is jön velem.

CAPULET
Menj már, eredj.
Második szolga el
A sok dolog még a körmünkre ég.
Lőrinc barátnál van az a leány?

DAJKA
Őnála hát.

CAPULET
Jó, az talán lelkére fog beszélni:
Durcás, makacskodó, veszett cudarja.

DAJKA
Nézd, már meg is gyónt és milyen vígan jön.

CAPULET
No, önfejűcske, merre kódorogtál?

JÚLIA
Ott, hol megbántam végre a bűnöm,
Hogy engedetlenül ellenszegültem
Neked s parancsodnak. Lőrinc atya
Meghagyta, hogy most térdenállva kérjem
Bocsánatod - bocsáss meg, így könyörgök!
Eztán vakon teszem, amit kívánsz.

CAPULET
Küldj hát a grófhoz és izend meg ezt:
A frigykötés reggelre meglegyen.

JÚLIA
Az ifjú grófot láttam a barátnál,
És nékiadtam szűz szerelmemet,
Nem lépve által az illem határát.

CAPULET
Örvendek. Á, ez már derék. No, állj föl.
Így is dukál. Jöjjön tehát a gróf.
Menj, hogyha mondom, s hozd nekem ide.
Bizisten, ennek a jámbor barátnak
Hálás lehet mindenki városunkban.

JÚLIA
Kérlek, daduska, jöjj velem szobámba,
Segíts keresni, hogy melyik ruhát
Öltsem magamra reggel, esküvőmre.

CAPULETNÉ
Hiszen csütörtökig még sok idő van...

CAPULET
Menj, dajka: holnap lesz az esküvő.

CAPULETNÉ
Addig mi sem készülhetünk el itthon:
Már este van.

CAPULET
        Eh, majd utánanézek.
És rendbe lesz, asszony, kezeskedem.
Le sem fekszem ma éjjel, hagyj magamra.
Most én leszek a háziasszony. Ejnye,
Mindenki elment: hát magam futok
Páris grófhoz, hogy reggel itt legyen.
Nagy kő esett le mostan a szívemről,
Hogy e bolondos lányka megszelídült. (El)

JÚLIA
Ez a ruhám lesz legjobb: - ám daduskám,
Kérlek nagyon, hagyj egyedül ma éjjel,
Mert sok imát kell mondanom az égnek,
Hogy a szívemre nyájasan tekintsen,
Mert bűnös az - tudod, s felette gyarló.

CAPULETNÉ
Ej, még sürögtök? Tán segítsek én is?

JÚLIA
Ne, hagyj, anyám. Mindent kiválogattunk,
Mit fölveszek az esküvőmre holnap.
Kérlek tehát, hagyj most magamra szépen.
Vidd a dadám is, kell neked ma éjjel,
Hiszen tudom, hogy mennyire siettek
És mennyi a dolog.

CAPULETNÉ
                Jó éjszakát.
Feküdj az ágyba és aludj, reád fér.

JÚLIA
Isten veled. Ó, látlak-e megint?
Hűs borzalom cikázik ereimben.
Majd megfagyasztja életem melegjét:
Tán hívjam őket bátorítani?
Dadus! De mit tehet? Bús jelenésem
Csak enmagamnak kell lejátszani.
Jer, kisüveg!
És hogyha nem hat ez a keverék -
S a gróffal összeházasítanak majd?
Nem - ez nem engedi - te csak heverj itt!
Tőrét maga elé teszi
És hogyha méreg ez, mit a barát
Cselből adott nekem, megölni engem,
Hogy ez a nász szégyent ne hozzon őrá,
Mert Romeóval összeesketett már?
Félek, hogy így van: és még sincs így, érzem.
Megannyiszor kipróbált, jámbor ember,
Hesseljük el a rút gyanút magunktól.
És hogyha majd a sírba lenn leszek,
S fölocsudom, mielőtt Romeo jön,
Megmenteni? Ez az iszonytató!
És hogyha megfojt az a kriptabolt,
Minek pállott szájába lég se jár,
S megfulladok és Romeóm se lát meg?
És hogyha élek, nem megeshetik,
Hogy borzadozva a haláltól-éjtől,
E rémletes és iszonyú tanyán,
E kriptaboltban, e vén-vén odúban,
Hol százak óta fekszenek halomban
Az őseimnek porló csontjai,
S rémes Tybalt, ki most került a földbe,
Levedzik a leplébe, s mint beszélik,
Kísértetek járnak ki éji órán -
Jajjaj nekem - nem eshetik meg itt, hogy
Későbben érzek föl, büdös szagok közt,
Sikolyt hallok, mitől az agy megőrül,
Mint amikor mandragórát szakítnak?
És hogyha ébredek, nem bomlok-é meg
Csömörletes, viszolygó rettenettől?
Nem játszom-e vázakkal tébolyultan?
Nem tépem-e lepléből csonka bátyám?
S egy ősapám csontjával, mint afféle
Bunkóval nem loccsantom-e fejem szét? -
Ni, látom, itt a bátyám szelleme,
Romeót keresi, aki a testét
Kardjára tűzte: - állj, Tybalt, megállj!
Jövök, Romeo! Ezt reád köszöntöm.

CAPULETNÉ
Fogd, itt a kulcs, most dajka, adj ki fűszert.

DAJKA
Birsalma, datolya kell a kalácsba.

CAPULET
Csak rajta, másodszor szólt a kakas,
Már hajnalt csöndítenek, három óra. -
Vigyázz a sültre, drága Angelám:
Semmit se sajnálj.

DAJKA
                Menjen ágyba már,
Minden-lében-kanál, holnap beteg lesz.
Mit éjszakázik?

CAPULET
Á, hajdanában annyit éjszakáztam -
Kisebb ügyért - és sose volt bajom.

DAJKA
Mert akkor a szoknyák után futott,
De most e szoknya futni kényszeríti.

CAPULET
Izgága némber.
Szolgák jönnek nyársakkal, hasábfákkal, kosarakkal
        Mit, hozol, fiam?

ELSŐ SZOLGA
Valamit a szakácsnak, nem tudom, mit.

CAPULET
Hát szedd a lábad.
Első szolga el
                Fickó, adsza tuskót.
Kérdezd meg Pétert, az megmondja, hol van.

MÁSODIK SZOLGA
Hát van fejem, tudom, hogy hol a tuskó,
Nem kell nekem Pétertől tudakolni. (El)

CAPULET
Ez a bolond fattyú, jól eltalálta!
Tuskó-fejű! Jaj, Istenem, virrad:
A gróf azonnal itt lesz a zenével,
Mert így igérte: - Már közelbe hallom.
Künn muzsikálnak
Hé, dajka - asszony - hol vagy, dajka, dajka?!
Menj, költsd fel Júliát és csinosítsd ki:
Párissal addig elbeszélgetek.
Siess, ha mondom, itt a vőlegény.
Siess, siess.

DAJKA
Úrnőm, kisasszony. Alszik, mint a bunda.
Bárányka, édes. Álmostáska, hé!
Hallod, szivecském, drága kis menyasszony.
Mit, meg se mukkansz? Bölcsen is cselekszel,
Egy hétre alszol, mert ma éjszaka
Páris gróf nem nyugszik meg semmi áron,
Csakhogy te meg ne nyughass. Istenem,
Uram, bocsáss meg, jaj de mélyen alszik.
De föl kell költenem. Úrnőm, kis úrnőm!
Vigyázz, a gróf jön és ágyban talál.
Kizargat, Isten úgyse. Képtelenség!
Felöltözött! Ruhástul! Vagy ledőlt tán?
De föl kell költenem: asszony, menyecske.
Jajjaj, segítség. Meghalt. Jaj, segítség.
Ó, borzalom, hogy a világra lettem,
Jaj, szíverősítőt. Uram, nagyasszony!

CAPULETNÉ
Mi lárma ez?

DAJKA
                Ó, jaj, iszonytató nap!

CAPULETNÉ
De hát mi történt?

DAJKA
                        Nézze, szörnyű egy nap!

CAPULETNÉ
Jaj! Lányom! Én egyetlen életem!
Éledj, tekints föl vagy veled halok!
Segítsenek, mondd, hogy segítsenek.

CAPULET
Hát hol van Júlia, a vőlegény vár.

DAJKA
Meghalt, nem él, halott, ó, szörnyűség!

CAPULETNÉ
Ó, szörnyűség ez, vége, vége, vége!

CAPULET
Nem, nem, mutasd: engedjetek, hideg már.
A vére áll. A tagja megmeredt,
Az élet és az ajka régen elvált:
Halál ül rajta, mint a kora dér
Minden mezők legédesebb virágján.

DAJKA
Jaj, e siralmas nap.

CAPULETNÉ
                Jaj, átok, átok!

CAPULET
Mi megríkat s elvitte: a Halál,
A nyelvem megköti, szavam szegi.

LŐRINC
Ej, a menyasszony még mostan se jön?

CAPULET
Jön már, de vissza nem jön ő soha.
Fiam, az esküvőd előtti éjjel
Aráddal a Halál hált: - itt hever, nézd,
Egykor virág volt, a Halál letörte.
Halál a vőm, az az örökösöm.
Ő vette el lányom: hát meghalok majd,
És életet, mindent reáhagyok.

PÁRIS
Hogy vártam én e reggel édes arcát
És mostan ekképp fancsalog felém.

CAPULETNÉ
Boldogtalan, cudar, gyalázatos nap!
Ily szörnyű órát az Idő se látott
Zarándokútjának örök robotján! -
Egyetlen kis szerelmes magzatom,
Egyetlen örömem, vigasztalásom,
S a zord Halál most ezt is elragadta!

DAJKA
Ó, átok, átok! Ó, ez átkozott nap!
Siralmas és keserves, átkozott nap,
Minőt a földön eddig meg sem értem.
Ó, ez a nap, e szörnyű-szörnyű nap.
Nap sose volt ilyen fekete még:
Ó, átok, átkozott nap.

PÁRIS
Megcsalt, kigúnyolt, elhagyott, megölt.
Őt csaltad meg, utálatos Halál.
Kegyetlenül legyűrted, ó, szerelmem!
Ó, életem. Nem! Holtan is szerelmem!

CAPULET
Porig alázott, összetört, legyilkolt!
Iszonytató Idő, mért jössz te épp most
Megsemmisíteni az ünnepünket?
Ó, gyermekem! Nem, gyermekem! Te lelkem!
Halott vagy - ó, jaj, gyermekem halott,
És véle örömem is eltemették.

LŐRINC
Csitt, csönd legyen már. Bút nem orvosol bú.
Egyforma részetek volt e leányban
Nektek s az Égnek. Most egész az égé,
És általa jól járt leányotok.
A részetek nem volt ment a haláltól,
De eme része mindig él az égben.
A vágyatok az volt, hogy többre jusson.
A mennyetek volt, hogy magasba szálljon,
Hát ríttok-e most, hogy magasba szállt,
Felhők fölé, magasba, mint az égbolt?
Mily szeretet az, amelyik megőrül,
Ha látja, hogy leánya célhoz ért?
A hosszú házasság nem boldogít,
Aki hamar meghal, az boldog itt.
Ne sírjatok, tegyetek rozmaringot
E szép halottra, és amint szokás,
Díszben vigyétek a templomba őt:
A Természet készt sírni esztelen,
De neveti könnyünk az Értelem.

CAPULET
Minden, mit elkészítettünk a nászra,
Gyásszá borul, fekete temetéssé,
A hangszerünk megkonduló harang lesz,
Lakodalmas ebédünk néma tor,
Víg himnuszunk komor, halotti dal,
Az esküvő füzére koszorú.
Minden dolog ferdül, fonákra fordul.

LŐRINC
Menj, jó uram - menj véle, asszonyom -
Páris, ön is - mindenki elkísérje
Sírjáig ezt a szépséges halottat.
Az ég haragszik ránk, sujtolva büntet,
Ne ingereljük, rejtsük el könnyünket.

ELSŐ MUZSIKUS
Hát tegyük el a sípunkat és álljunk odébb.

DAJKA
Jó emberek, igen, tegyétek el.
A bús napon pihenjen tokotokban. (El)

ELSŐ MUZSIKUS
Bizony tinektek erre okotok van.

PÉTER
Jaj muzsikusok, muzsikusok. Te játszd el azt, hogy "Vigadj, vigadj". Játszd el, ha kicsit szeretsz: "Vigadj".

ELSŐ MUZSIKUS
Miért éppen azt, hogy "Vigadj"?

PÉTER
Mert a szívem folyton azt muzsikálja, hogy: "Búsulj, búsulj". Játszd el azt a kedvderítő halotti éneket.

ELSŐ MUZSIKUS
Nem játszhatom el. Te tudniillik már eljátszottad a hozzá való jogodat. Ma nem muzsikálunk.

PÉTER
Szóval nem akarod eljátszani?

ELSŐ MUZSIKUS
Nem én.

PÉTER
Akkor majd adok neked.

ELSŐ MUZSIKUS
Mit adsz nekem?

PÉTER
Pénzt, azt nem. De ha akarsz, kaphatsz tőlem egy jókora pofont. Te kocamuzsikus.

ELSŐ MUZSIKUS
Kuss, kuss, te ronda szolga, kuss.

PÉTER
Húzd rá, különben én húzok rád. Nézd, a gyíklesőmet máris kihúzom.

ELSŐ MUZSIKUS
De azzal nem húzod ám ki magad.

MÁSODIK MUZSIKUS
Azt tanácsolom, inkább húzd össze magad, mert elhegedülünk.

PÉTER
Nem félek ám tőletek, ha százszor is muzsikusok vagytok. Rajta, húzd rá:

Ha fáj a szívem, ihaja,
S a búbánat majd eltemet,
A muzsika ezüst szava...

Tudod-e, miért mondja a nóta, hogy: "ezüst szava"? Miért mondja, hogy: "a muzsika ezüst szava"? No, mit gondolsz, Macskahúr Simon?

ELSŐ MUZSIKUS
Hát azért, mert az ezüstnek is szép szava van.

PÉTER
Fején találtad a szöget. No, mit gondolsz te, Pikula Jankó?

MÁSODIK MUZSIKUS
Azért "ezüst szava", mert a muzsikusok is ezüstért muzsikálnak.

PÉTER
Fején találtad a szöget. És mit gondolsz te, Nótás Jakab?

HARMADIK MUZSIKUS
Én bizony nem tudom, miért.

PÉTER
Jaj, bocsáss meg, hiszen te énekes vagy. Hát én majd megmondom neked, miért. Azért, mert az ilyenfajta fickók, mint ti, ritkán kaptok aranyat a muzsikátokért.

A muzsika ezüst szava
Kúrálja árva lelkemet. (El)

ELSŐ MUZSIKUS
Micsoda gyalázatos fráter.

MÁSODIK MUZSIKUS
Hogy kötné föl a hóhér. No menjünk be, várjuk meg a gyásznépet, maradjunk itt a torra.