-Vegyesen voltatok elszállásolva?

-Nem, akkoriban még nem voltak lányok. Meg aztán meglepő módon, akkor még nem igazán voltam tapasztalt ezen a téren. Ráhibáztál! (nevet)

-Csak nem azt akarod mondani, hogy még szűz voltál?

-Nem, de nem sokkal azelőtt történt meg a dolog: 18 évesen. Egészen addig visszafogott és józan voltam.

-És jó volt az első alkalom?

-Egyáltalán nem! Óriási égés volt!

-Ez nem vette el a kedved a csajozástól?

-Egyáltalán nem, mert a csaj nem tudta, hogy még szűz vagyok, én meg ettől aztán teljesen elbizonytalanodtam, mivel eléggé magával ragadott a hév!

-Mit gondolsz, mi lehet az oka, hogy csak ilyen későn történt meg a dolog?

-Az, hogy előtte sosem volt rá alkalmam. Mivel mindig is nagyszájú voltam, a csajok teljesen meg voltak róla győződve, hogy én erre születtem! Pedig valójában erról szó sincs! De köszönöm, azóta már rendbe jöttem!

-Nem kellett emiatt pszichológushoz fordulnod?

-Nem, jól vagyok, köszönöm, minden a lehető legnagyobb rendben van, nincs itt semmi probléma! Azóta már egyenesben vagyok! Nos, Dr. Freud, mire lenne még kíváncsi?

-Beszéljünk a zenéről! Hogy került az életedbe?

-Sokkal korábban, mint a színjátszás. Mihelyt betöltöttük a 6. évünket a testvéreimmel, apánk ezt mondta: „irány a konzervatórium!” Mi ketten a nővéremmel zongorázni, az egyik bátyám trombitázni, a másik pedig csellózni tanult.

-Énekelsz is?

-Igen. Ismertem 3-4 csapatot, amelyek vergődtek, tengődtek a vezetésem alatt. Zongoráztam, és énekeltem. Most az egyik haverommal, az énekes Antoine Benguigui-vel dolgozom, ő írja, és énekli a dalokat, én meg zongorázom, és adom a kórust. Eddig még nem rögzítettünk semmilyen dalt, de ami késik, nem múlik!

-Most látom, van nálad egy újság, James Dean-nel a címlapon. Mit jelent, mit szimbolizál ő a te generációdnak?

-Egy rettentő tehetséges alak, aki idióta módon halt meg vagy az is lehet, hogy meg akart halni? Mindenesetre én nagyon szeretem, jófejnek tartom. Tulajdonképpen csak most kezdem felfedezni, nem nyűgözött le, de véleményem szerint érdekes figura.

-Gyerekkorodban miről álmodtál?

-Kiskölyök koromban nekem is megvolt az E.T.-mániám, ahogy akkoriban mindenkinek. Spielberg-et pedig még mindig imádom! Imádom Clint Eastwood-ot, Sean Connery-t, az összes imádott, körberajongott színészt.

-Álmodsz USA-beli munkáról?

-Nagyon is! Kész vagyok rá, hogy angol környezetben, angol nyelvterületen dolgozzak. Ugyanakkor arra is hajlandó lennék, hogy Oroszországban menjek, mivel az anyukám orosz. Szoktam ilyen zenéket hallgatni, kész lennék kimenni oda.

-Milyen a személyiséged?

-Egy kissé holdkórós, lökött vagyok. Rengeteget változom-mindenféle értelemben.

-Könnyű veled kijönni, együttélni?

-Kezdek megérni, éretté válni. Tavaly ilyenkor, amikor az első szériát forgattuk, sokkal kiállhatatlanabb voltam. Sokan mondták, hogy mennyit változtam azóta!

-Miért, mit csináltál?

-Mindent összetörtem, szétromboltam…Ez elég nehéz, hisz nem csak pár napra jövünk; két hónapon át itt vagy, mindig ugyanazokat az arcokat látod, folyton ugyanazokkal az emberekkel vagy egész nap, a napi munka után is ugyanazokkal ülsz le beszélgetni, kikapcsolódni egy kicsit. Így aztán egy idő után, akármennyire is imádod ezt az egészet, kezd eleged lenni. Idén már sokkal nyugisabb a helyzet, mindenki lehiggadt. Tudjuk, hogy szeptemberben majd visszajövünk még három hónapra, és hogy vigyázni kell magunkra, vissza kell fognunk magunkat!

-Könnyen elképzelni, hogy az egész csapat megőrül, de ez hogy történik egész pontosan?

-Őrült, tébolyult esték által...ha egyszerre 80 ember dühöng, válik féktelenné, akkor annak sosincs jó vége.

-Mit mondanál a rajongóidnak?

-Éljen az élet!!

-Tavaly még utáltad, most pedig imádod?

-Nem, én mindig is nagyon szerettem az életet! Csak már nem olyan őrült tempóban! Továbbra is halálra idegesítem a szomszédokat a zenémmel, elcseszek dolgokat, de már nem töröm össze a lámpákat a puszta kézzel, nem füstölöm el, és nem csikorgatom a gumikat a parkolóban két órán át! Mostanra lenyugodtam.