Könnyedén hagyta ott a rendőrséget, hogy tehetségét kamatoztathassa a Roméo et Juliette-ben.

-Hogy lett az Une femme d’honneur-ből Roméo et Juliette?

-Egészen kicsi korom óta zenélek, és énekelek. 6 évesen édesapám, a csellista Maurice Baquet, beiratott a konzervatóriumba. Aztán különféle sorozatokban szerepeltem, mint pl. az Extreme limit. Ezzel párhuzamosan meghallgatásokra jártam, így kerültem Roger Louret társulatához. A Les Années Twist-ben szerepeltem először, de egészen aprócska szerepem volt csak, mindössze annyit mondtam, hogy „Szevasztok, barátaim!”. Majd előléptettek, és én helyettesítettem Philippe Candélon-t, a csapat vezetőjét. Ezután forgattam az Une femme d’honneur-t. A Roméo et Juliette-tel most visszatértem a musicalekhez.

-Ezzel a szereppel egy álmod vált valóra?

-Igen is és nem is, ugyanis többféle dologban tevékenykedem egyszerre. Rendeztem egy kisfilmet, a Tatoo-t, ami szép sikereket ért el Angliában. Ugyanakkor több darabot is színre vittem, mint pl. a Les Insolistes. De ennek a szerepnek egyértelműen nagyon örülök!

-A színpadon látszik az arcodon, hogy boldog vagy….

-Igen, imádom ezt az egészet: színpadon lenni, énekelni, figyelni a nézők reakcióit! A meghajlás közben, amikor tapsol a közönség, a szemükben pedig könny csillog, az valami hihetetlen érzés, leírhatatlan!

-Amikor egy ilyen szintű kalandban vesz részt az ember, a többi tervét félreteszi egy kis időre?

-Pontosan, minden mást abbahagytam. Ha jól akarunk valamit csinálni, akkor be kell osztani az időnket, egymás után kell nekiállni a dolgoknak, nem mindent egyszerre! Jelenleg úgy érzem, kész vagyok folytatni az Une femme d’honneur-t. És vágyom is rá!

-Cluzeau felügyelő és Benvolio közel állnak hozzád?

-Eléggé. Cluzeau-hoz hasonlóan én is szeretem az embereket, szeretek beszélgetni velük. Benvolio pedig az, aki próbálja nyugtatni a kedélyeket a két ellenséges csoport közt.