- Mesélnél nekünk erről az új sorozatról, a Le Cocon-ról, aminek még jelenleg is tart a forgatása?

- Egyszerűen szuper! Augusztus közepén kezdtük el a forgatást, és elvileg november 23-án fogjuk befejezni. A cross-boarding módszerét követjük, vagyis sorra vesszük a különböző helyszíneket, és ugyanazon a napon forgatjuk le az összes egy helyen játszódó jelenetet. Nagyon jól ki van ez találva! Ez valami új, mivel először is, ez nem a rendőrségről, a bűnözésről vagy az igazságról szól. Ráadásul egy nőgyógyászt játszom, így 2-3 napot a híres Antoine Béclère kórházban tölthettem. Itt voltam gyakorlaton, mintegy 20 szülésnél lehettem jelen. Ráadásul a szerep nagyon mélyreható. Nagyon szép történeteket mesél el a sorozat. A színészek egytől egyig remekek! Benjamin Tisserand-t, a fiatal nőgyógyász-gyakornokot alakítom, aki majd a sztrájk kirobbantója lesz. Azt is mondhatnánk, hogy ő a zavarkeltő a csapatban. A gyakornokok közt van, aki komoly, míg mások eléggé aggódósak , én pedig egy különc alakot játszom. Ez részben azért van így, mert az általam megformált karakternek van egy testi fogyatékossága is, aminek következtében kicsit másképp viszonyul bizonyos dolgokhoz, helyzetekhez. Sőt mitöbb, a nőgyógyászok sokkal nyugodtabbak, mivel kevesebb olyan dolog van, ami ellen harcolniuk kellene, kiszámíthatóbb a munkájuk. Egészen mostanáig ez volt az első olyan alkalom, hogy a szöveget olvasva nem vettem tollat a kezembe, hogy átírjam. Meg aztán ez nem csak egy gyenge kis sztori. Hihető, az embernek az az érzése, hogy ez a valóság, és nem csak kifigurázzuk a karaktereket.

-Gondolod, hogy a Le Cocon megalkotását az amerikai kórházas sorozatok ihlették?

-Igen, mindenféleképpen, hiszen az amerikaiak nagyon jól értenek a sorozatkészítéshez. Még ha véleményem szerint nem is annyira jól, mint az angolok- ugyanis imádom az angol TV-sorozatokat. Szerintem elég pörgősek. Franciaországban ez nem így van, nálunk erre nem lenne közönség. A Vészhelyzetben sokkal több az akció, míg mi inkább az emberek, az orvosok, a medikusok közti kapcsolatokat, viszonyokat, a köztük kialakult hierarchiát vesszük alapul, és erre építünk. Természetesen lesznek majd szerelmi történetek, nézeteltérések, különféle ellentétek.

-Milyen emlékeket őrzöl az Extreme limite-ről, a Joséphine Ange Gardien-ról és az Une femme d’honneur-ről?

-Igazán jókat röhögtem magamon az Extreme limite idején. Végül is akkor elég fiatalok voltunk…Nem, az igaz, hogy nagyon jó volt a hangulat, rengeteget hülyültünk, mindenből viccet űztünk, tisztára olyan volt, mint valami nyári tábor. Ehhez képest az Une femme d’honneur már tényleg a kemény munkát jelentette,itt rendesen dolgoztunk. Meg aztán itt már a szereplők is sokkal idősebbek voltak, mindenkinek megvolt a saját élete. Csak ritkán fordult elő, hogy esténként együtt iszogattunk, és beszélgettünk. Ami pedig a Joséphine Ange Gardien-t illeti, Mimie Mathy [a főszereplő-szerk.] imádnivaló, állandóan nevet, és viccelődik. Mellette azonnal jókedved lesz. Igazán nagyon jó volt a forgatás.

-Színész, rendező, énekes, zenész: egyszerre több dolgot is csinálsz…

-Ez az egész életemre igaz. Édesapám is ilyen volt, mindig mindent egyszerre csinált. Abban az időben neki azért még egy kicsivel könnyebb volt, még nem használtak ki minden média nyújtotta lehetőséget, nem volt még internet, és minden, az egész élet lassabb volt, nyugodtabb, nem úgy, mint most. Abban az időben, ha apám szerepelt valamiben vagy egy színtársulat tagja volt, 3-4 évig is játszottak egy darabot mire az siker lett. Most már ehhez 3-4 nap, esetleg 3-4 óra is elég...Van, aki csak TV-sorozatokból ismer, más meg csak azt tudja, hogy énekes vagyok vagy színházban játszom, és így aztán nehéz mindezt összepárosítaniuk.. Jelenleg a munkámból és a munkámnak élek. A lényeg számomra, hogy továbbra is tudjam folytatni azt, amit szeretek.

-Édesapád mindig tiltakozott, amikor azt mondták rá, kotnyeles, minden lében kanál természete van, és mint egy igazi komikus szinte megkövetelte magától, hogy „mindenekelőtt megnevettesse az embereket”-ahogy ő is mondta….

-Apám mindig is úgy vélte, nincs annál nagyszerűbb, ha valaki képes megnevettetni az embereket, és én sem állok messze ettől a felfogástól. Ahogy De Funès is mondta, az emberek megnevettetésének lényege nem más, mint hogy „két órára elfelejtsék a morfiumot, az antidepresszánsokat és az adózási gondjaikat”. És ez így igaz, ezért is mondogatta ezt mindig apám. Ugyanakkor pedig híres zenész is volt…(neves csellista)

-Ami téged illet, hogyan viszonyulsz a többrétű tehetségedhez, melyik terület érdekel leginkább?

-Tudom magamról, hogy imádok különféle történeteket elmesélni, ezért is akarok filmeket rendezni. Imádom a színjátszást, de nagyon hamar ráunok…De ha te vagy a rendező, akkor megállás nélkül dolgozol, hisz mindig felbukkan valami, amit meg kell oldanod. Ilyenkor te csak a háttérben vagy, és én inkább kíváncsi vagyok, mintsem exhibicionista, jobb szeretek másokat figyelni. Tulajdonképpen nehezen viselem, és eléggé zavar, ha engem bámulnak. Ha meglátok egy forgatócsoportot vagy csak egyszerűen az utcán az emberek engem néznek, attól egyből kellemetlenül érzem magam. Jobb szeretem megtartani a távolságot, és észrevétlenül figyelni az embereket, ezt szeretem a legjobban, ez érdekel a leginkább.

-Mindig is erről a szakmáról álmodtál?

-Hogy őszinte legyek, én aztán egyáltalán nem álmodtam róla, hogy ebben a szakmában dolgozzak. Egyszerűen csak így alakult. Egyáltalán nem gondolkoztam rajta. Egy nap azt mondtam magamnak, „na, tessék, filmet forgatok, színész vagyok”. És nem azt, hogy „ezt szeretném csinálni, és mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön”. Nem, ez lassanként alakult ki, találkoztam valakivel, aztán pedig íme, ez lett…A szüleim sosem bíztattak rá, de nem is tiltották. Egy éven át órákat vettem, majd rögtön ezután elmentem egy válogatásra, és bekerültem. Az egyetlen, amit szerettem volna elvégezni, az a Színművészeti Főiskola, felvételiztem, de nem kértek belőlem…

-Mik a terveid?

-Tulajdonképpen szinte havonta koncertezek a G.M.B.-vel (Groupement des Motards Bretons). A R&J csapatából többen is csatlakoztak, és pénzt gyűjtünk a szklerózis multiplex legyőzésére irányuló kutatásokhoz. A barátokkal önként vállaltuk, hogy zenélünk. Minden bevétel a szervezethez kerül. Kezdetben ez nem volt több, mint egy motoros felvonulás, ahol a résztvevők fizettek egy bizonyos összeget, egyfajta belépőt, ezt az összeget teljes egészében a kutatásokra fordították, aztán 4 éve arra gondoltam, miért is ne tarthatnánk egy koncertet. Most pedig turnéra indultunk. Megpróbálunk majd Párizsba is eljutni, de ez eléggé nehéz. Jelenleg épp Province-ban játszunk. Ezen kívül a második rövidfilmemen dolgozom, és ezzel egy időben pedig előkészítem decemberre egy harmadik film elkészítését is. Alapítottam egy produkciós irodát (Téofilms), mivel van egy játékfimem- ezt én írtam, és szeretném megrendezni, a címe J’attendrais [Várnék-szerk.]. az édesapámnak írtam, aki meghalt a nyáron, így már sajnos nem készíthetem el vele. Ez a film különösen fontos a számomra, tényleg szeretném elkészíteni. Aztán a Le Bourgeois Gentilhomme egyik szerepét is felajánlották, Alain Sachs rendezi majd, a főszereplő pedig Jean-Marie Bigard lesz. Januártól kezdődően játszanánk majd 6 hónapon át a Théatre de Paris-ban. Közben egy musical írásába is belekezdtem. Sok iromány, mű, és sok produkció. Mert ha egyszer az iroda már saját magából él majd, akkor már nem csak a saját műsoraimat szeretném szerkeszteni, nem csak ezekkel szeretnék foglalkozni, hanem más fiatal rendezőkkel együtt, más terveken is szeretnék dolgozni…

-A jövőbe tekintve továbbra is színészként látod magad?

-Ha arról van szó, belekezdenék másba is. Pl. a politika már elég régóta érdekel, és ez részben azért is van így, mert egy egyesület tagja vagyok. Annyi mindent kellene tenni a jótékony és önkéntes szervezetek érdekében. Igazán vágyom rá, hogy utazhassak, és hogy összekössem egy kissé a mozi iránti nagy szenvedélyem az utazással. Úgy, mint riportokat, tudósításokat, dokumentumfilmeket készíteni, egy kisebb csoporttal világkörüli útra indulni. Ezen túl pedig egy újabb szenvedéllyel gazdagodtam a sorozat készítése közben (Le Cocon). Van egy kisfiam, aki hamarosan betölti a 8-at. Az volt a legszebb az egész életemben, hogy láttam megszületni. Most pedig 2 nap alatt láttam mintegy 20 szülést, és ez rendkívüli hatással volt rám. Szóval lehet, hogy egyszer majd orvos lesz belőlem, majd elválik…Nem bírom megállni, hogy ne foglalkozzam egyszerre 20 ezer dologgal. Hiperaktív vagyok, máskülönben unatkozom. Egyedül akkor feledkezem meg mindenről, ha a fiammal vagyok, de mihelyt ő nincs velem, ismét 45 dolog kezd el foglalkoztatni egyazon időben.

-Melyik volt az álom-sorozatszerep, amelyet szerettél volna eljátszani?

-James West a Les Mystères de l'Ouest-ben [A nyugat rejtélyei-szerk.], imádtam volna. Nagyon szerettem ezt a sorozatot.

-Melyek a kedvenc sorozataid?

-Imádom az angol sorozatokat, mindent, ami Black Adder. Tulajdonképpen azokat a sorozatokat, amiket Franciaországban nem igazán láthattunk. Elég keveset nézem a francia csatornákat, tulajdonképpen TV-t is elég ritkán nézek. Naponta egyszer kapcsolom be, hajnali 4-5 óra körül, mielőtt lefekszem aludni. Inkább csak DVD-ket nézek. Láttam 1-2 részt a Kés alatt-ból, és egész viccesnek, szórakoztatónak találtam. Viszont a Szökés-nek pl.az összes részét láttam. Imádtam a Twin Peaks-et. Tehát végül is azokat a sorozatokat, amelyek nem túl hosszúak, csak kevés részből állnak. Egyébként pedig én is épp írok egyet. Meghatározott számú része lesz csak, és majd egy új módszert szeretnénk kipróbálni- sokkal rövidebb lesz, mint ahogy a  rövidfilmek, de azért majd egy konkrét történetet fog elmesélni, a részek kapcsolódni fognak. Ez egyszerre lesz sci-fi, futurisztikus és foglalkozik majd szociális kérdésekkel.